A XIX. SZÁZAD ELEJÉTŐL 1847-IG.
Pozsony vármegye, mint az ország legnyugatibb vármegyéje, melynek nagyszámú és értelemes nemességét megerősítette az országgyűlésekre összesereglett nemesség is, sok tekintetben vezérszerepet játszott az országban. A mint azt látni fogjuk, a vármegye a szabadság eszméjéért lándzsát tört; az alkotmány megsértése ellen, túlzás nélkül, de mindig erélyesen felszólalt és átérezve annak a helyzetnek visszás voltát, mely szerint a volt jobbágyok most már nemcsak adóznak, de katonai szolgálatot is teljesítenek, mely kötelesség egyúttal jogalapja is volt a nemesség adómentességének, lassanként, jóformán észrevétlenül, mindig jobban és jobban megadóztatta önmagát, iparkodott javítani a jobbágyok sorsán és e részben annyira haladt, hogy midőn 1848-ban a törvényhozás a közteherviselés elvét kimondotta, ez a változás csak annyiban volt érezhető, hogy a törvény a robotot megszüntette s a nemességre aligha hárított nagyobb adóterhet, mint a mekkorát az már előzetesen különféle czímek alatt önként elvállalt volt.
Emez állításokat bizonyítják a vármegye közgyűléseiről felvett jegyzőkönyvek és különösen a követeknek adott utasítások.
A XVIII. század végén és a XIX. század elején jóformán mindig csak adót és katonát szavaz meg az országgyűlés, a mely áldozatok ellenében a vármegye csak az alkotmány megtartása és a magyarság fejlesztésére adott utasítást a követeknek, de - a mint törvénytárunk bizonyítja - ezt a törekvést siker nem koronázta.
A nemesi felkelések.
Itt érdemesnek tartjuk egykorú szóhagyomány és Wertheimer Ede "Ausztria és Magyarország története a XIX. század első tizedében" czímű műve nyomán megjegyezni, hogy ámbár a főispáni minőségben a vármegye élén álló Pálffy család tagjai aulikus szempontból előtte jártak még a többi mágmánsainknak is, Pálffy Lipót gróf, a nemesi felkelés vezére, 1805. nov. 7-én díszmagyarban megjelent a francziák Köpcsény melletti táborában, és figyelmeztette a franczia parancsnokot, hogy itt a semleges Magyarország kezdődik Felszólalására Davous proklamácziót bocsátott ki, a mely szerint a franczia nem harczol a magyarok, hanem csak az osztrák császár ellen.
Azt is megemlítjük, hogy a győri, helyesebben kismegyeri ütközetben (1809 jun. 14.) Pozsony vármegye nemessége elég dicsőséggel vett részt. Ugyanis olgyai Olgyay Boldizsár0 felkelő főhadnagy nagyszámú franczia katona, élelmiszer, podgyász, ló és hadipénztár elfogásáért magas katonai 639rendjelet, az 1810. évi szept. 3-án tartott megyei közgyűlésen pedig Csiba Dávid nemesi felkelő, a megye rendeinek jelenlétében, vitézségi érmet kapott. Keglevich Ferencz gróf az ugyanakkori 462. sz. alatti feljegyzés szerint már korábban 100 arany jutalmat igért annak a pozsonymegyei felkelőnek, a ki elsőnek kap vitézségért kitüntetést. Beváltotta-e ezt az igéretét, az a megyei feljegyzésekből nem tünik ki.
A nemesi felkelés ügye egészen a 30-as évekig sokszor foglalkoztatta a vármegyét, egyrészt azért, mert a szegény nemesek felfegyverzése és a vármegye területén való élelmezése a vármegyét terhelte, a vármegyének pedig pénze nem lévén, az esztergomi káptalantól vett föl 1805-ben 8000 frtot, a mely adósságnak miként leendő törlesztése sok fejtörést okozott a vármegyének; másrészt meg azért, mert a mint azt az 1832. évi márcz. 10-én tartott ülésben hozott határozat bizonyítja, a kormány a nemesi felkelést minden áron be akarta illeszteni az álló hadsereg keretébe, s többek között azt kívánta, hogy minden nemes két évig tényleg szolgáljon a hadseregben, mi ellen a vármegye rendei erősen állást foglaltak; kifejtették, hogy mily hátrány volna ez a nemes ifjakra nézve, a nem nemesekkel szemben és e helyett azt javasolták, hogy megyénként vagy bizonyos kerületenként állítsanak fel egy-egy központi fegyverraktárt s a nemesség időnként rövid ideig tartó, de az álló hadseregtől elkülönített hadgyakorlatokra hívják be. Mivel azonban a nemesi felkelés a XVIII. század elejétől kezdődőleg már túlélte magát ezen a téren újítás nem történt.
Megemlítendő még, hogy az 1809. évi május 3-án tartott űlésben 600 lovas felkelő felfegyverzése iránt történik intézkedés, és hogy az 1811. évi április 29-én tartott közgyűlés feljegyzése szerint a nemesség lusztrálása nyomán kimondotta a vármegye, hogy 45 lovas és 825 gyalogos nemesi felkelőt állíthat ki; végre, hogy az 1816. évi febr. 1-én tartott űlésen felolvasott nádori leirat szerint a nemesi felkelésben részt vett és erre önként jelentkező tisztek hasonló rangban átvétettek a rendes hadseregbe.
A magyar nyelv ügye.
A magyar nyelv ügye erősen foglalkoztatta a megye rendeit. Az 1805-iki országgyűlésen a rendek latin helyett már magyar nyelven írnak föl a királyhoz; a perek a törvényszékeknél magyar nyelven folytathatók. A király megígérte az 1792. évi VII. és IX. törvényczikk végrehajtását, a mely szerint csak magyarul tudók alkalmazhatók a kinevezés alá tartozó hivatalokba; de mindemez intézkedések végrehajtása nagyon lassú lépésekkel haladt előre, amint ezt a megyei levéltárban levő feljegyzések is bizonyítják.
Pálffy Lipót gróf, főispáni helytartó, 1810. évi április 9-én magyar nyelven tartott beszéddel foglalta el állását, de úgy látszik, főleg csak azért, hogy a megye rendeiben kedvet keltsen a jogokat sértő királyi leiratok végrehajtására. Az 1811. évi aug. 5-én készült követ-utasításokban erélyes hangon szorgalmazzák a rendek a magyar nyelv jogainak elismerését, az 1815. évi febr. 15-én tartott gyűlésben pedig a rendek kimondták, hogy "a nemzeti nyelvnek gyarapítása iránti gondoskodás arra emlékezteti a karokat és rendeket, hogy már régen eltelt légyen az az idő, melyet még 1806-ban a magyarul nem tudó némely ügyészek tekintetéből olyképp határoztak meg, hogy két esztendő mulva mindennemű törvényes állapotoknak magyar nyelven kellessék előadatni és folytattatni. Ehhez képest, minthogy még az is, a ki a nemzeti nyelvnél az idegent jobban kedvelné, erőltetés vagy erőszak ellen okosanéppen nem panaszkodhatna, de egyébiránt is, a tanult megyebeliek közül alig, vagy legalább kevesen volnának, a kik a hazai nyelvben elég alkalmatosan nem írnának és beszélnének; ehhez képest a törvényes dolgok is, valamint szinte minden egyéb állapotok a megyénél magyar nyelven folytattatni rendeltetnek és ezen végzéseink szoros megtartására mind a bírák, mind a felek köteleztetnek." - A vármegye maga szolgáltatta erre a jó példát, a mennyiben jegyzőkönyveit már 1807-ben magyarul vezettette. Igaz, hogy a jegyzőkönyvekben ilyen kifejezések olvashatók: "tudomány fejében szolgál" (tudomásul szolgál), "tűzhányó csapatok" (tüzérek) "böcsületbeli tisztviselők" (tiszteletbeli), "vonaték" (kivonat), "köztudományul véve", "példázmány", "napkönyv", "nyelvtenésztés", "emésztési adó", (fogyasztási), "rosszá hagyás", (rosszalás), "hangászat", "mentő himlő", "növendék katona" (újoncz), "újoncz-ügyész" (joggyakornok), mely szavak némelyike azonban tökéletesebb ama használatban levőknél. A jegyzők ezenkívül gondosan 640kerülték az idegen szavak használatát. Elképzelhető az öröm, midőn 1818. aug. 24-én a helytartótanács valamely közömös ügyben magyar nyelven felelt a vármegyének. Ennek bizonyítására szolgálhatnak az 1818. évi aug. 24-én 722. sz. a. hozott határozatnak következő szavai: "Ezen kegyes intézet a legnagyobb bizonyságul szolgálna az iránt, hogy a nemzeti nyelvben a legszövevényesebb tárgyakban is alkalmatosan lehet a remek szavakat és kifejezéseket ejteni és ennélfogva már a mult gyűléskor állapodtak volna meg a megyebeli rendek, hogy kivéve azon tárgyakat, a melyek iránt kegyes közbenjárás iránt kéretik meg a helytartótanács, minden egyebekben a fölirások magyar nyelven történjenek. És az ez iránt ugyanakkor megrendelt és elbocsájtott alázatos jelentés a jegyzőkönyvbe igtattani rendeltetett a következő szavakkal:"... (Következik ezután egy szépen szerkesztett felirat.)
Az 1825-ben összehívott országgyűlésre, valamint a későbbiekre kiadott követi utasításokban mind erélyesebb hangon szorgalmazzák a rendek a magyar nyelv terjesztésére alkalmas eszközöket, 1831. jan. 4-én pedig küldöttséget rendelnek, melynek feladata arra való eszközökről gondoskodni, hogy a magyar nyelv a vármegyében mindinkább terjesztessék, s végzésileg kimondták, hogy kivéve a felirásokat és a küföldi hatóságokhoz intézett megkereséseket, minden elintézés magyarul történjék; más nyelven szerkesztett beadványokat hivatalból vissza kell utasítani és az uradalmakat felszólítani, hogy az úriszékek jegyzőkönyveit, sőt számadásaikat is magyar nyelven vezessék. Egyúttal jegyzőkönyvbe vették, hogy Zichy Károly gróf és Esterházy Károly gróf uradalmaiban az egész ügykezelés magyar nyelven folyik. Itt érdemes megemlíteni a szlavóniai Verőcze vármegye átiratát, melyben a megkereső vármegye a magyar nyelv terjesztése iránt intézkedéseket kíván. (1832. máj. 21.)1 A megye rendeinek s a többi törvényhatóság követeinek buzgólkodása csakhamar megteremtette a sikert, mert a követek 1835. decz. 4-én jelentik, hogy az országos rendek kimondották, hogy vitás esetekben jövőre a törvények magyar szövege lesz az irányadó, a mit a vármegye rendei helyeslőleg tudomásul vettek. 1837. május 8-án a vármegye elhatározta, hogy még a katonaságtól sem fogad el ezentúl német nyelven szerkesztett megkereséseket és erről a katonai hatóságot értesítette. Ennélfogva már 1838. máj. 14-én a katonai bíróságnak német nyelven és Szakolcza városának latin nyelven küldött levelét a vármegye elintézetlenül visszaküldte. Ugyanakkor Bartakovics magyar nyelven való vitelére utasította, tudomásul vette. Ugyanúgy nov. 9-én uradalmaiban, az Esterházyak cseklészi uradalmában, a nagyszombati káptalan és Motesiczky Pál uradalmaiban az ügykezelés nyelve a latin, Ullmann (később Szitányi) Móricznál, a Pálffyak vöröskői uradalmában, a bohuniczi és Motesiczky István uradalmában német. Ezeket és a többi uradalmakat is, melyekben idegen nyelven folyt az ügykezelés, felszólították, hogy a czifferi és vedrődi Zichyek példájára a magyart tegyék az ügykezelés nyelvévé, decz. 10-én pedig felkérték a nádort, hogy a megyével magyarul levelezzen. Ezeket a felszólításokat, illetőleg kérelmeket a megye rendei 1839. nov. 2-án ismételték és ugyanakkor utasították a követeket annak a kieszközlésére, hogy az országgyűlés jövőre a királyhoz is magyar nyelven írjon fel; 1842 júl. 4-én pedig a helytartótanácshoz írtak fel annak a visszás állapotnak a megszüntetése iránt, a mely szerint a vármegyéből újonczozott, Sándor czár nevét viselő 2-ik ezred katonáinak a pap az evengéliumot és a felsőbbség a napiparancsot tót nyelven hirdeti ki. 1844 nov. 9-én utasították a megyei adószedőket, hogy jövőre a katonáknak csak magyar nyelvű nyugtatványokra fizessenek. A kanczellária ama határozatával szemben, hogy a törvényeket az országban dívó különféle nyelveken kinyomtatja, a vármegye a fordítások terjesztésére ismételten megtagadta a közreműködést, azzal a megokolással, hogy ez csak zavarokat idézhet elő.
Anyagi áldozatoktól sem riadt vissza a vármegye, midőn a magyarság megerősítéséről völt szó. Így 1821 aug. 26-án utasította a vármegye tisztikarát, 641hogy Kőrösi Csoma Sándor utazásának előmozdítására a vármegye területén hathatós eszközökkel gyűjtést rendezzen. A Nemzeti Színház is gondoskodásuk tárgya volt, a mit az 1815 febr. 15-én kelt határozat bizonyít, melylyel a tisztviselők a színház számára való gyűjtésre utasítatnak, a minek meg volt a kellő eredménye, a mennyiben az 1816 márcz. 15-én kelt jegyzőkönyv szerint StermenszkyJános hegyentúlu főszolgabíró 413 frtot és később 245 frtot küldött be. Az 1818 jún. 15-én és 1820 április 17-én kelt határozatok bizonyítják, hogy a vármegyének állandó gondja volt a gyűjtések folytatására. 1837 aug. 21-én ismét 636 frt 50 krt küldet ily czélra Pestre. Jellemző és a vármegye rendeinek gyakorlati felfogását bizonyítja az 1839. évi jul. 1-én kelt jegyzőkönyv tartalma. A követek ugyanis jelentik, hogy az ország nemeseitől viselendő 1 millió pengő frt megajánlására van az országgyűlésen indítvány. A terv szerint 400.000 frt a Nemzeti Színházra, 400.000 frt a magyar nyelv terjesztésére szükséges intézetekre, 200.000 frt pedig a Magyar Tudományos Akadémiára volna fordítandó. Erre a következő utasítást kapták a követek: "Ámbár a rendek a MagyarTudós Társaságnak és a magyar színháznak a magyar nyelv kiművelődésére és pallérozására való hatását elismerik, ott mindazonáltal, a hol nyelv nincsen, annak kiművelését lehetetlennek és ennélfogva a nyelv terjesztését előzőleg szükségesnek tartván, e czélra minden intézkedéseket, a melyek a magyar nyelv terejsztésére szolgálnak, előmozdítani, egyúttal pedig preparandia iskolákat fölállítani és azokba alkalmatos iskolamestereket és falusi jegyzőket képeztetni szükségesnek vélik, minélfogva a követ urak azt, hogy a megyebeli rendek a Magyar Tudós Társaságnak és színháznak gyarapodására a mostani körülállásokban még semmit sem ajánlanak, kinyilatkoztatják egyszersmind, hogy a fönnebbi czélra minden iparkodásukat odafordítani fogják, hogy a magyar nyelvnek általános elterjedéséhez szükséges költségeket, annyit, a mennyi kívánatni fog, megajánljanak." Utóbb, 1844 február 26-án ugyancsak a népnevelés előmozdítása érdekében utasítást nyertek a követek, hassanak oda, hogy alapul véve a népesedés arányát, a katholikusok 10, az ágostaiak 2, a reformátusok 3, a görög-keletiek pedig 4 tanítóképző-intézetet nyerjenek államköltségen. A népiskolákra is volt gondjuk, a mit bizonyít az, hogy 1837 febr. 2-án örömmel vette tudomásul a vármegye, hogy Zichy Károly gróf Czifferen magyar népiskolát alapított, Esterházy Károly gróf pedig Szereden, a hol 76 gyermek jár állandóan iskolába s állandó küldöttséget rendelt ki, melynek feladata volt a népnevelés ügyét ellenőrizni.
A régi pozsonyi országház.
Körper felvétele
De a katonaság megmagyarosítására, illetőleg a magyar államnak a katonaság körében való érvényesülésére is kiterjedt a vármegye figyelme. 642Az ország rendei - a követeknek 1831. évi jan. 3-án tett jelentése szerint - 1830-ban elhatározták, hogy a kormány által 10 évre kért 28.000 újonczot csak azzal a föltétellel szavazzák meg, hogy "az 1792: X. törvényczikk és az 1807: I. törvényczikk nagyobb foganatossága eszközlése végett a magyar és határőrző seregben egyedül magyar tisztek alkalmaztatssanak és ezek közt a többi ausztriai birodalomnak seregeitől külön lépcsőnkénti fölebbmenetel a tisztekre nézve megengedtessen". A király a magyar tisztek kinevezését kilátásba helyezte ugyan, de külön előmenetel iránt nem rendelkezett. A rendek fentartották követelésüket, mire a nádor elegyes űlésben azt a nyilatkozatot tette, hogy "minekutána Ő Felsége a fennálló törvények eszközlését megigérte, a nádor 38 esztendők lefolyása alatt tett szolgálatainak jutalmát veendi, ha a rendek ezen kívánságuknak további sürgetésétől mostan elállani fognak". Erre az ország rendei a nádor kérelmére megszavazták az újonczokat, a kik közül Pozsony vármegyére 1822 esett. - A jegyzőkönyv fogalmazásából kitetszik, hogy a vármegye rendei nem lelkesedtek nagyon a hadsereg tényleges állapotáért. 1832. évi november 11-én utasításúl kapták a követek, hogy szorgalmazzák a magyar katonaság hazaszállítását. Hasonló utasítást adtak 1847 okt. 18-án, különösen hangsúlyozva a magyar tisztek kinevezését mind a hadseregnél, mind a határőrvidéken, melynek polgárosítását szorgalmazták.
A nemzet mindig sérelmesnek tartotta azt, hogy az uralkodóház tagjai, kik iránt pedig nehéz időkben kimutatta tántoríthatatlan hűségét, oly ritkán mutatkoznak az ország területén belül, nyelvünket meg nem tanulják, a mi az ország fejlődésére nagy hátránynyal jár. Ezt tekintve, a vármegye rendei 1830 aug. 11-én utasításul adták a követeknek, hassanak oda, hogy a király és trónörökös az év egy részét hazánkban töltse. 1832 nov. 15-én ugyancsak annak szorgalmazására utasították a követeket, hogy az öreg király legalább időnként, a megkoronázott V. Ferdinánd ifjú király pedig állandóan hazánkban tartózkodjék. Ferencz királynak 1835-ben bekövetkezett halála után a vármegye rendei oly hathatósan követelték azt, hogy Ferdinánd az "ötödik" czímet használja, hogy midőn 1835 okt. 5-én Pálffy Ferdinánd Leopold gróf új főispáni helytartó kinevezési okirata fölolvastatott és ebben Ferdinánd király elsőnek volt czímezve, a vármegye rendei kemény eszmecsere után, csak gyakorlati szempontból és óvás mellett egyeztek bele abba, hogy a főispáni helytartó a kinevezési okirathoz csatolt esküminta értelmében I. Ferdinándnak tegye le az esküt.
Küzdelem a sérelmes intézkedések ellen.
Mint a többi törvényhatóságok, úgy Pozsony vármegye is nehéz küzdelmet folytatott 1813-1825-ig a sérelmes intézkedések: az újonczozás, adómegajánlás, devalváczió, az adónak ezüstben való fizetése, a só árának felemelése, az országgyűlés össze nem hívása, szóval az alkotmány rendelkezéseinek teljes figyelmen kívül hagyása ellen. Ebben az időszakban a kormányszéknek az volt a szokása, hogy a törvénytelen intézkedéseket tartalmazó leiratok kettős boritékban érkeztek a vármegyéhez. A belső boritékon levő azzal az utasítással, hogy ez csak a gyűlés napján bontandó fel. Így volt czímezve az 1811 márcz. 15-én tárgyalt leirat, mely szerint a bankjegyek értéke 1/5-re száll le, a mit a vármegye részéről hatalmas titlakozás követett. Erre április 22-én rosszalást tartalmazó királyi leirat volt a válasz, mire a vármegye felirattal felelt, kifejezvén benne azt a törvényes álláspontját, hogy a kérdés csak országgyűlési határozattal intézhető el. Erre a feliratra természetesenújabb leirat érkezett jún. 18-án, melyre újabb felirat ment. Aug. 15-én, szept. 16-án, nov. 25-én egy-egy zárt levélhez volt szerencséje a vármegyének; ezekre ismételt felirat intéztetetett a királyhoz, az országgyűlés is összegyűlt, de csak azért, hogy újonczokat ajánljon meg s a sérelem továbbra is megmaradt. 1822 okt. 15-én két leirat érkezett, melyekben ki volt fejezve az a vélemény, hogy mivel "úgy a császári hadak, mint a magyar katonaság" ezüstben kapja fizetését, jogos az a követelés, hogy az adó jövőre ne bankóban, hanem ezüstben fizettessék. A leirat ügyében összehívott gyűlés rendkívül zajos volt, a mit az 1541. sz. a. hozott határozat bizonyít, mely szerint: "A főispán úr a legutóbbi közgyűlés alkalmával e tárgy (t. i. a leirat) fölvételében némelyek által tett sértegető és alaptalan kiabálások iránt való tiszteletlenséget jelentvén, az ügészi hivatal ilyen esetekben tiszti kötelességére figyelmeztettetik. Mivel a vármegyének nem állot módjában az, hogy 643a bécsi kormány által a valuta tekintetében tett és életbeléptetett intézkedések végrehajtását megakadályozza, ismételt erélyes hangú felterjesztések után a törvénytelen rendeletek végrehajtotta.
Bartal György.
Hasonló bajok voltak a törvénytelen újonczozás elrendelésével is. Így 1812 julius 16-án a főispán leiratot mutatott be, mely szerint a Napoleonnal kötött szövetség következtében 311 újonczot kellene kiállítani. A vármegye, hivatkozással az 1504: I. és 1791: XIX. törv.-czikkre, az újonczok kiállítását megtagadta. A főispáni helytartó a kérelem teljesítését szorgalmazta, mire: "voltak is némelyek a statusok közül, a kik a főispán úr vélekedéséhez hozzájárultak, de a többség ellentmondott. Látván a gróf adminisztrátor úr, hogy többszöri sürgetésére és kérelmére is, a Karok változatlanul megmaradtak véleményük mellett", a többség határozatát kimondta azzal a hozzáadással, hogy önkéntesek és pénz elfogadtatik. - 1813 április 18-án ismét érkezett egy fejedelmi leirat, melyben a vármegyétől gabona, ló, vágómarha és 335 újoncz követeltetik, ezenkívül a zsidóktól 12 katona. A vármegye azonban, "habár a főispán úr minden kigondolható és tehetségében levő móddal iparkodott a rendeket meggyőzni", a kívánságot határozottan megtagadta és felírt; de május 17-én, újabb fejedelmi leirata mégis teljesítette a fejedelem kívánságát. 1814 jan. 31-én ismét királyi leirat érkezett segedelemért s 1427 újoncz kiállításáért. A rendeletet óvás mellett végrehajtották, de szorgalmazták az országgyűlés összehívását. 1815 máj. 15-én ismét fejedelmi leirat érkezett újonczok és adó megszavazása iránt. A leiratban a fejedelem már elismeri a nemzetnek az adó és újonczok megszavazása iránt való jogát, de tekintve a veszedelmet, szorgalmazza az újonczok kiállítását és a segítség megszavazását. A vármegye korábbi határozatához képest kijelenti, hogy a rendeletet végre nem hajtja; de kész önkéntes adományokat elfogadni és ily értelemben felír. Aug. 1-én a főispán panaszszal telt beszédet mond, melyben előadja, hogy önkéntes adomány czímén mindössze csak 50 mérő rozs, 50 mérő zab és 73.308 forint folyt be, a mi alig egy ötöde a kívánt összegnek. Ezért erélyesebb intézkedést szorgalmaz, a mit azonban a vármegye rendei annál inkább megtagadtak, mert ugyanakkor érkezett egy kettős boritékú királyi leirat, melynek tartalma az volt, hogy a só mázsája 2 frttal drágább lesz. Ez ellen az intézkedés ellen is erélyes feliratot intéztek a királyhoz, de azért a só olcsóbb nem lett. 1816 febr. 1-én az ország által egy hó alatt kiállítandó 60.000 újoncz iránt érkezett leirat, ugyanúgy 1821 jún. 25-én ismét törvénytelen újonczozás szorgalmaztatik. A vármegye fölír a törvénytelenség ellen, mire november 29-én királyi leirat érkezik, melyben a felség kijelenti, hogy "elfoglatságánál fogva" most nem tarthat országgyűlést, de majd ennek is megjön az ideje. Erre a vármegye kijelenti, hogy önkéntes toborzás ellen nincs kifogása, de az újonczozásnál hivatalosan részt venni nem fog. Utóbb azonban meggondolva a dolgot, egy 1822 május 14-én érkezett leirat következtében az újonczozást óvás mellett elrendelte.
Végre a király 1825-ben az országgyűlést összehívta, melyre Pozsony vármegye követekül a tudós beleházi Bartal Györgyöt és a liberális kisjókai Takáts Gáspárt2 küldte. A sérelmek azonban csakhamar még egy újabbal szaporodtak, mert az országgyűlés panaszló feliratára a király azt válaszolta, 644hogy ő hajlandó ugyan tanácsosait esetről-esetre meghallgatni, de rendelkezéseit jövőre is mindig tiszta lelkiismerete és meggyőződése szerint fogja tenni. Ez az alkotmánynyal és a királyi hitlevéllel homlokegyenest ellenkező álláspont a rendeket annyira elkeserítette, hogy Pozsony vármegye a legtöbb vármegyével egyetértőleg 1825 nov. 29-én azt az utasítást adta követeinek, hogy "ezen, a kormányzást határozottan fenéklő állítmányok visszavonásáig bármely hasznos törvénynek megállapítása szükségtelen és haszontalan, a követek tehát mindaddig, a míg Ő Felsége átlal ezen állítmányok vissza nem vonatnak, semminemű munkálkodásba ne ereszkedjenek". A nádor belátta a helyzet nehéz voltát és közbenjárónak ajánlkozott, a minek meg lett a sikere, mert a király egy "Doluit paterni cordi nostro" kezdetű leiratával sajnálatát fejezte ki a félreértés fölött és kijelentette, hogy az alkotmányt híven megtartani kívánja. A vármegye rendei, meghallgatva e tárgyban a követek jelentését, a király leiratát azzal vették tudomásul, hogy ennek tartalma nem a királyi kegyelem kifolyása, hanem e nyilatkozat megtételére a király esküjénél fogva kötelezve volt és ezt jegyzőkönyvbe is vétették. Különben, hogy az 1825-iki országgyűlésen az intéző köröknek mennyire nem tetszett a szabadelvű áramlat, az kitünik abból, hogy Takáts Gáspár szabadelvű irányban magyarul felszólalván, az elnöklő nádor rendreutasította őt a következő emlékezetes szavakkal: "Jam dictum est ablegato comitatus Posoniensis, ut hac re supersedeat, et si hanc rem adhuch semel attingerit, iubebo dominationem vestram hinc esixxe". (Magyarul: Már figyelmeztettem Pozsonymegye követét, hogy erről a dologról többé ne szóljon, és ha a kérdést még egyszer érintené, parancsolni fogom, hogy helyét hagyja el.)
A szólás- és sajtószabadság.
A szólás- és sajtószabadság érdekében kemény harczokat vívott a vármegye. Már 1823 janur 23-án utasítást ad a követeknek, hogy a sajtószabadság érdekében állást foglaljanak. 1836. évimájus 4-én ismét utasítja őket, hassanak oda, hogy a megyei és országgyűlésen tartott beszédekért senkit se lehessen felelősségre vonni, a mely jog úgy is megilleti a nemest a Hármaskönyv II. részén 69. czíme és az 1635. évi LXXXIX., az 1625. évi LXII., és 1723. évi LVII. törvényczikk értelmében. Különösen nagy hatással volt a vármegye közönségére a követeknek az a jelentése, mely szerint Wesselényi Miklós báró a szatmári gyűlésen tartott beszédéért hűtlenségi perbe idéztetett, Balogh János, Bars vármegye követe hasonlókép perbe fogadtott. Még nagyobb elkeseredést szült Pest vármegyének az az értesítése, hogy a felségsértéssel vádolt országgyűlési ifjakat fegyveres kézzel elfogták, katonai őrizet alatt tartják, ügyük tárgyalása titkos űlésben foganatosíttatott, védő ügyvédjeiknek pedig esküt kellett tenni arra, hogy a titkos űlésben hallottakat senkivel közölni nem fogják s ez által a vádlottakat a szabad védelemtől megfosztották. Pozsony vármegyének e tárgyban elfoglalt álláspontja következtében julius 2-án király leirat érkezik a vármegyéhez, a mely a rendeket meginti, hogy a felírásokban ezentúl tiszteletteljesebb hangot használjanak, mert "Az ügyek nem a levelezések száma, hanem belső értékük és az igazság szerint fognak elintéztetni." A rendek mindazonáltal kijelentették, hogy határozatukhoz ragaszkodnak és magukat királyi leiratokkal nem engedik kormányoztatni. Augusztus 21-én a kenczelláriától érkezett hasonló tartalmú leirat, a melyet azonban a rendek egyszerűen félretettek. Ez alkalomból, egszersmind Bars vármegyének ama panasza következtében, hogy az országgyűlésen mondottakért egyeseket hűtlenségi perbe fogtak, a követeket a legszigorúbb eljárásra utasította a vármegye. Pest vármegye gyűlésén Ráday Gedeon gr., országgyűlési követ ugyanebben a tárgyban erélyes hangon beszédet mondott, a mit Bécsben olyannyira 645rossz néven vettek, hogy a megyéhez egy királyi leirat ment, a mely szerint Rádaynak az rszággyűlésen megjelenni nem szabad és ha ezt mégis megtenni merészelné, szándékában meg fog akadályoztatni. Erre a felháborodás tetőpontra hágott. Pest vármegye panaszos átiratával a többi törvényhatóságokhoz fordult és mivel a leveleket a postán rendszerint elsikkasztották, azokat kéz alatt küldötte meg a megyéknek. Pozsony vármegye székháza ekkor rossz karban lévén, a gyűléseket többnyire a vidéken tartották. 1839. évi június 12-re Somorjába volt a közgyűlés kitűzve. A gyűlésen Pálffy Ferdinánd Leopold gr., főispán helytartó elnökölt, ott volt a két alispán is, Bittó Béni3 és Németh János.4 A főjegyző felolvasta Pest vármegyének Ráday gr. ügyében érkezett panaszos levelét. Elkeseredett vita keletkezett. A főispán és vele a konzervativ párt emberei feliratot akartak a koronához intézni, ennek ellenében az ellenzék vezérszónoka, a tüzesvérű Somogyi Antal5 olyan határozatot javasolt, mely a vármegye követeinek megtiltja a tanácskozásokban való részvételt mindaddig, míg az országos sérelem orvoslást nem nyer. A szavazással megállapított többség a határozat mellett foglalt állást, a főispán mégis a felirati pártnak a többségét jelentette ki. Az első alispán újra összeszámlálta a szavazatokat és megállapította, hogy a felirat mellett a főispán szavazatának beszámításával csak 30-an, ellenben a határozat mellett 34-en foglaltak állást. Ekkor Benefai Bacsák Miklós6, tiszt. főügyész kelt föl, a ki különben nem tartozott a túlságosan liberális elemek közé és állásából 646folyó kötelességére hivatkozva, felszólította a főispánt, hogy a határozatot a többség akaratának megfelelően hirdesse ki újra. A főispán azonban kívánságának teljesítését megtagadta s föltéve süvegét, a gyűlést berekesztettnek mondta, azután maga mellé véve a két alispánt, elhagyta a termet. A megye rendei együtt maradtak és Somogyi Antal több törvényre és megyei határozatra hivatkozva bizonyította, hogy a főispánnak nincs joga a gyűlést érdemleges határozat meghozatala előtt feloszlatni. Erre a rendek Dóka László7 főbírót helyettes alispánnak kikiáltván, elnöklete alatt folytatták a gyűlést. Először is Apponyi György8 és Chernel Ferencz táblabírákat, Jankó Mihály főjegyzőt, Bacsák Miklós főügyészt, Földes Joakim9 főbírót és Bittera János esküdtet Szápáry Sándor gr. elnöklete alatt kiküldték oly czélból, hogy a főispánt visszahívják a gyűlésbe. Midőn pedig a küldöttség eredménytelen eljárásáról tett jelentést, a szavazatok újból való összeállítása után kimondották a rendek, hogy a követek mindaddig, a míg a sérelem orvosolva nincs, az országos tanácskozásokban részt nem vehetnek. Azután a jegyzőkönyv hitelesíttetvén, berekesztették a gyűlést, a melyen a tisztikaron kívül 2 főrend és 19 táblabíró is részt vett. A főispán panaszt emelt a vármegyéje ellen s már július 1-én királyi leirat érkezett a vármegyéhez, a melyben határozatáért megdorgálják, és a rendeket utasítják, hogy a tanácskozást zavaró egyéneket puhatolják ki és tegyék meg ellenük a törvényes lépéseket. A vármegye a királyhoz intézett feliratban sajnálatát fejezi ki azon, hogy a felség a vármegyét a főispán egyoldalú feladása következtében megdorgálta, de kijelenti, hogy a vármegye közönsége részéről szabálytalanság nem történt. A főispán követett el törvénytelenséget, midőn a gyűlést ok nélkül berekesztette. Kifejti annak káros következményeit, ha a főispánnak joga volna a neki nem tetsző többség láttára a gyűlés feloszlatni és kéri a főispánt arra utasítani, hogy jövőre ilyen törvénytelenségeket ne kövessen el. Erre nov. 2-án egy semmitmondó kanczelláriai leirat érkezett, a vármegye óvást emelt az ellen, hogy a főispán törvényes eljárásra utasítást nem kapott, a mire az ügy elintézést nyert, annyival is inkább, mert Ráday Gedeon gróf a további kellemetlenségek elkerülése végett lemondott követi állásáról.
Somogyi Antal.
Gróf Apponyi György.
A szólás- és sajtószabadság védelmezése érdekében az 1847-ig tartott országgyűlések mindegyikére utasítást kaptak a követek.
A lengyel forradalom kitörése és a nemzeti mozgalom elnyomatása után a vármegye saját kezdeményezésére, vagy más törvényhatóságok megkeresésére, 1831 júl. 4-én és nov. 21-én a lengyelek érdekében felírt a királyhoz és 1832 jan. 23-án kimondotta, hogy a követek is ilyen értelemben való eljárásra utasíttatnak.
Érdekes a vármegyének 1832 november 15-én hozott határozata, melyben utasításul adja a követeknek, szorgalmazzák a főrendiháznak oly módon való átalakítását, hogy addig, a mig a tényleg jogosultsággal bíró főrendek élnek, ezek jogaikat el ne veszítsék ugyan, de jövőre a főrendiháznak tagjai csak olyanok lehessenek, a kiknek legalább 50 egész jobbágytelkük, vagy ennek megfelelő birtokuk van és e mellett évenként legalább 6 hónapig az országban laknak, továbbá a főrendek száma lassanként 120-ra apasztassék, az országgyűlés költségeit pedig a nemesség viselje. Az 1838 máj. 13-án kiadott követi utasításokban pedig ki van mondva az az óhaj, hogy a követ addig, a míg küldői föl nem mentik őt, hivatalt ne vállalhasson. 1844 febr. 26-án kimondotta a vármegye, hogy a követek igazolása jövőben is föltétlenül a küldők hatáskörébe tartozzék. Ugyanakkor azt is kimondották, hogy a külföldön lakó magyarok aránylagos adóval rovassanak meg, mert ezek "az ország pénzét külföldre czipelik, a mely dolog hazánkra nézve annál fölötte 647károsabb legyen, mivel azoknak más útoni visszaszivárgása nem remélhető, s ennélfogva az ebből eredő nagy veszteség az adó által némileg pótoltassék". 1844 szept. 30-án a vármegye a követeknek utasításul adta, hogy az ősiség eltörlésére törekedjenek.
Földes Gyula.
Ipar és kereskedelem.
Az ipar és kereskedelem föllendítésének ügye szintén foglalkoztatta a vármegyét. Számos követi utasítás található a jegyzőkönyvekben az iránt, hogy a követek a Magyarország és Ausztria között fennálló és hazánkra oly káros határvámok megszüntetését vagy legalább a vámtételek méltányos átalakítását szorgalmazzák. A hitel előmozdítása czéljából pénzintézet alakíttassék s a czéhrendszer helyett a szabad ipar lépjen életbe (1826 júl. 10.) Örvendetes tudomásul vették a királynak azt az igéretét, hogy a magyar hadcsapatok szükségletei "honi kézművesek által szerkesztessenek". (1831 jan. 3.) 1830 aug. 11-én a kereskedelemnek föllendítését, 1843 ápr. 21-én a kereskedelem szabaddá tételét, az ősiség eltörlését és az úrbéri örökváltság megengedését adták a követeknek utasításul. 1844 decz. 9-én a "védegylet" támogatását és azt határozták el, hogy a vármegye minden szükségletét hazánkban előállított czikkekkel fogja fedezni.
Számos határozata van a vármegyének, a mely kimondja azt, hogy az adózó nép újabb terhekkel meg nem róható. A közteherviselés elvét már 1832 nov. 15-én, 1834 febr. 3-án, 1839. júl. 1-én és 1844 febr. 26-án kelt határozatokkal kimondotta a vármegye és részben alkalmazta is.
A közteherviselés elve.
1833 aug. 11-én tárgyalták a Budapesten alkotandó lánczhíd megépítése tárgyában kirendelt bizottság jelentését. Köztudomású, hogy a lánczhíd építésével Széhenyi István grófnak az a terve is volt, hogy a nemesség a vámmal megadóztassék és ezzel a közteherviselésnek behozatalára az első lépés megtörténjék. A vármegye küldöttsége ennél a kérdésnél abból a szempontból indult ki, hogy "hazánkban a kereskedés a leggyarlóbb állapotban van s addig, a míg ezen a bajon segítve nem lesz, annál inkább fölösleges ilyen költséges vállalatba belekezdeni, mert a tervezett híd jóformán csak a Pest és Buda közt való kereskedelmet fogja előmozdítani, ennek a czélnak pedig a fönnálló hajóhíd is megfelel. Igaz ugyan, hogy jégzajlás idejében ezt a hidat kiszedik, de ekkortájban az utak olyan gyalázatos karban vannak, hogy a közlekedés teljesen megakad. Ily czélnak a fönnálló szabadságok és kiváltságok sikerét ideiglenesen is fölfüggeszteni annál kevésbbé volna tanácsos, hogy a hasonlatosságból vonandó következtetésnél fogva más ilyetén esetekben is a sarkalatos szabadságok korlátozása kívántatnék"; ezt a küldöttségi jelentést a vármegye rendei magukévá tették. Ilyen irányú határozat a vármegye jegyzőkönyveiben nem található több és hogy ez a határozat sem fejezte ki a vármegye közvéleményét, az kitünik az 1835 decz. 14-én hozott határozatból, melylyel a követek jelentésének elintézéséül tudomásul vétetett az, hogy az országos rendek a lánczhíd megépítését elhatározták; de kitünik ez abból is, hogy a megye rendei már előzőleg és később is sok olyan költség viselését elvállalták, a melyeknek fedezésére kötelezhetők nem voltak.
Így, midőn 1822 júl. 1-én jelentés érekezett be arról, hogy Nagyszombat vidékén ragadós betegségek fordulnak elő, küldöttség rendeltetett ki a baj megszüntetése czéljából s már 1824 márcz. 8-án határozott a vármegye az iránt, hogy Nagyszombatban kórházat állít fel, még pedig az adózó nép megterheltetése nélkül. 1824 okt. 4-én, a király nevenapján volt Nagyszombatban a kórháznak díszgyűléssel egybekötött alapkő-letétele. 1825 júl. 11-én jelentés érkezett be arról, hogy a kórház fölépült és rendeltetésének átadatott. Ez a 648siker jóformán kizárólag a fiatal alispánnak, Beleházi Bartal Györgynek10 volt az érdeme, a ki az ügyet melegen felkarolta s a megpendített eszmét elég gyorsan meg is valósította annélkül, hogy az üdvös intézmény megalkotásában az adózó nép megterheltetett volna, a mennyiben a kórház építési költsége -- 36,367 frt 17 kr - és még nehány ezer forint, önkéntes adakozásból gyűlt össze. A kórház máig is fennáll és a megye rendei lassanként a kor haladó igényeinek megfelelően fejlesztették.
A megyei székház.
De azt, hogy a korral mennyire haladt a vármegye, leginkább a vármegyeház és a börtönök építése körül mutatta ki. A székház ugyanis (régente a trinitáriusok kolostora) düledezőfélben volt, a börtönök pedig az igényeknek nem feleltek meg. A vármegye küldöttséget rendelt ki és 1826 júl. 10-én elhatározta, hogy a székházat újra építteti, még pedig az adózó nép nagyobb megterheltetése nélkül. Kimondotta t. i., hogy az építési költségeit a vármegye rendjei megajánlás útján fogják viselni és az adózó nép csak fuvarokat köteles adni. Hogy a Pozsonyhoz közel lakó adózók a fuvarokkal túl ne terheltessenek, elhatározták, hogy az előirányzat szerint szükséges fuvarok költsége az összes adózók közt felosztassék és a fuvarokat tényleg kiszolgáló népesség a fuvar teljes értékével kártalanítassék; 1839 decz. 2-án pedig elhatározták, hogy nemcsak vármegyeházat, hanem az újabb igényeknek megfelelő börtönöket is építenek, szintén a nemesség költségén. 1840 febr. 3-án intézkedtek, hogy az ideiglenes és később hibásnak talált előirányzat kivánta 60.000 forint a vármegye nemesei között kivetessék. 1842 desz. 12-én már jelentés érkezett be, mely szerint az építkezésre nagymértékű adakozások történtek, melyeknek főösszege azonban nincs kitüntetve. 1844 máj. 26-án jelentés érkezett arról, hogy a Feiglertől készített építési terveket Hild budapesti építőmester felülvizsgálta és jónak találta. E szerint az építkezés 78.379 forint 28 krajczárba került volna.
1844 szept. 3-án volt a megye-börtön alapkövének letétele, a mi nagy ünnepség között folyt le. Jelen volt azon, nagy katonai kísérettel, az ország nádora, a Pozsonyban levő országos hatóságok és a megye rendei nagy számban. A szokásos díszbeszédek után, melyeket Pálffy Ferdinánd Leopold gróf, főispáni helytartó, és Kisfaludi Liptay Antal, pozsonyi kanonok, továbbá Szemrtnik István, megyei főjegyző tartott, a nádor "az alapkövet a börtönök kápolnája alatti boltozatnak délkeleti alapfala mellett készített üregbe, az alapító oklevéllel együtt szokott ünnepélyes szertartásokkal, letenni kegyeskedett". Az oklevélben a királytól kezdve a főhatóságok, a megye tisztikarának és táblabíráinak névsora van elősorolva. Az eljárás alatt mozsarak durrogtak, zene szólt, végül a főjegyző köszönetet mondott a nádornak megjelenéseért sezzel az ünnepség véget ért. A vármegyeház és börtönök építésének költségét az 1847 évi szept. 23-án tartott közgyűlésen részletezték. E szerint a két épület építési költsége 133.386 forint 38 krajczárba került pp., vagyis 280.110 koronába.
A megye levéltárában és különösen a közgyűlési jegyzőkönyvekben még számos, többé-kevésbé érdekes, de mégis jobbára helyi érdekű határozat olvasható. Egy dologra azonban nem bukkan a kutató. Nem fog találni oly határozatot, a melyből a földesurak és a volt jobbágyok akár csekély összeütközésére is lehetne következtetni s igaza van e vármegye egyik veteránjának, Bittó Béninek, a ki részint saját megfigyeléseül, részint egykorú följegyzések és szóhagyomány nyomán a következőleg nyilatkozik: "A megye főnemessége Zichy Károly és Pálffy József grófok kivételével mind aulikus 649volt s a megye hivatalait elfoglalva tartó közép- és kisnemességet politikai pártállásában erősen befolyásolta s azért a szabadelvű áramlat a vármegyében csak nagy küzdelmek árán bírt fölülemelkedni; de a főnemesség dícséretére legyen mondva, a földesúr és jobbágy közötti viszonynak közhatósági ellátás alá eső kérdéseiben, nagyon kevés kivétellel, elég gavallérosak voltak minden befolyástól óvakodni, úgy hogy itt a megyei főfiscusnak, mint a jobbágyok hivatalbeli védőjének, sokkal könnyebb és kellemesebb dolga volt, mint akárhány más megyében és az 1832-36-iki úrbéri törvényeknek, (melyek mind Fekete Ferencz,11 volt alispán és megyei követ tollából származnak) végrehajtása sehol az országban oly gyors tempóban és oly liberális szellemben bevezetve nem voltak, mint Pozsonymegyében."
A szereplő családok.
A gyűlési jegyzőkönyvekben névszerint elősorolvák azok a mágnások, udvari és királyi tanácsosok, pozsonyi káptalani küldöttek és táblabirák, a kik az elmult században 1848-ig a gyűlésekben résztvettek. Ezeknek névsora a következő:
Melczer András, gr. Apponyi József, br. Perényi János, Farkas János, Ugronovics János, Stermenszky János, gr. Pálffy Ferencz, Makripodáry Miklós, Takáts István, Tapolcsányi Zsigmond, Dóka Mihály, Fekete János, hg. Grassalkovich Antal, gr. Illésházy István, gr. Pálffy Ferdinánd, gr. Szápáry József, gr. Batthyány János, gr. Amadé Ferencz, gr. Zichy Károly, gr. Majláth János, gr. Amadé Tádé, gr. Teleky Sámuel, gr. Esterházy József, br. Jeszenák János, gr. Nádasdy de Paula, Galgóczy Antal, Desán József, Németh Sándor, Benyovszky György12, Mérey Sándor, Lacsny Miklós, Orosz László, Balassa János, Somogyi Antal, Horváth Ferencz, Jablánczy Károly, Szmertnik Imre, Thúróczy József, Balogh Lajos, Jezerniczky Károly és Antal, Takács Ignácz, Imely Lőrincz, Bittó József, Kaszaniczky István, Kondé Ernest13, Bacsák Vendel, Tapolcsányi Gaspár, Olgyay Gáspár, Ábrahámffy József, Frank Alajos, Skultéty Pál, Terstyánszky János, Takáts Gáspár, Visnyovszky János, Boltizsár Gábor, Csiba Ernő, br. Pongrácz József, gr. Eszterházy Károly, gr. Viczay Mihály, Hegedüs György, Bittó Jónás, Nagy Károly, Szászy Lajos14 , Farkas Albert, Tóth Jánso, hg. Pálffy Antal, gr. Páflfy Vincze, gr. Esterházy János, gr. Dezasse Ferencz, gr. Kollonich Miksa, Névery Elek, Benyovszky Mihály, Rakovszky István, Kulcsár Tamás, Wachtler Bernát, gr. Pálffy József, gr. Pálffy Constans, gr. Apponyi György, br. Rosen András, gr. Szápáry Sándor, gr. Zichy Henrik, gr. Apponyi Lajos, Bartakovits Béla, Németh Vendel, Udvarnoky Lajos, Nagy Pál, Csernel Ferencz, Jablánczy Sándor, Boross István, Csenkey Albert, Szmertnik István, Vermes Ignácz és Illés, Pauly Ferencz, Kalmár Mihály, Cséfalvay József, Benyovszky Péter, Farkas Imre, Szecsey Ferencz, Eördögh Alajos, Fadgyas Orbán, Büky Ferencz, Alatisz János, Menczer Miklós, Várady János, Sárkány Károly, Csiba József, Bubla József, Sackstetter János, Balogh Ferencz, gr. Pálffy Rudolf, gr. Esterházy Mihály, Fekete Ferencz, Molnár Rudolf, Petőcz Vendel, Burián Ignácz, Galgóczy József, Kálmán Mihály, Prileszky Ferencz, Bacsák László, Csenkey Albert, Bittó Károly, Bittó Béni, Németh János, Csiba Ferencz, Andránszky antal, Kucsera Antal, Bittó Miksa és Mihály, Sipeky Sándor, Trójer Lipót, Méhes Péter, hg. Schwarzenberg Frigyes, Takács Zsigmond, Bacsák Miklós, Grudics István, Botló József, Cservenka Károly, gr. Pálffy Móricz, gr. Zichy József, Csefalvay Alajos, Burián István, Lieszkovszky Ignácz, Medveczky Dániel, Nagy Ignácz, Ollé Lajos, id. és ifj. Petőcz Zsigmond, Rauscher József, Vermes Vincze.
Az 1809-től kedzve 1848-ig terjedő időben következő egyének viseltek fontosabb tisztséget a vármegyében:
(Az alispánok névsora a fejezet végén az újabb alispánokkal együtt olvasható.)
Jegyzők voltak: Somogyi János, Takáts Alajos, Balassa János, Balazsovits Ágost, Németh János, Pusztay Sándor, Fekete Ferencz, Olgyay Gáspár, gr. Zichy György, hg. Odeszkalky Ágost, Prileszky István, Szalóky Antal, Somogyi Antal, Motesiczky István, gr. Erdődy Sándor, gr. Vicsay Károly, Tarnóczy Gáspár, Csenkey Zsigmond, Sipeky Ágost, gr. Zichy János, Bacsák Zsigmond, Orosz László, Ambrus László, Nagy László, Kondé Péter, Pápay Károly, Csarada János, Motesiczky Móricz, br. Mednyánszky Géza, Benyovszky László, Gyiokó Szilárd, Bartal Pál, Takáts Gyula, Prileszky Tádé, Bittó Kálmán, gr. Zamoszky Xavér.
Főszolgabírák voltak: Dóka Mihály, Palásty Antal, Bittó Jónás, Kulcsár Tamás, Stermenszky János, Jablánczy József, Somogyi János, Tebery György, Olgyay Zsigmond, Orosz Antal, Dóka László, Tebery Ferencz, Vermes Vincze, Boltissár Antal, Prikkel Ferencz, Odler József, Krascsenics Péter, Petőcz Antal, Trójer Lipót, Buzinkay Ignácz, 650Olgyay Miklós, Nagy Jánsos, Bartal Jánis, Prileszky István, Buzinkay Pál, Németh Sándor, Reiner András, Gál Vincze.
Szolgabírák: Matejovics Bálint, Gyorgyovics József, Nagy János, Szászy Alajos, Prileszky János, Molnár Pál, Marsovszky Kamilló, Rudnyánszky Antal, Földes Boldizsár, Várady János, Ábrahámffy János, Olgyay Lajos, Ollé Ignácz, Cserny György, Sipeky Ágost, Csehy Zsigmond, Bittó István, Szőlőssy János, Kiss Ágost, Andrássy Dénes, Szüllő Miksa15, Frank István, Buócz Béla, Kondé Mihály.
Rendes főügyészek: Olgyay Zsigmond, Buzinkay Ferencz, Molnár Rezső, Bacsák Miklós, Bittó Károly, Németh Vendel, Petőcz István, Burián István.
Rendes alügyészek: Olgyay Gáspár, Frank Gábor, Takáts Gáspár, Frank Pál, Földes Boldizsár, Bittó Miksa, Csehy István, Buzinkay Ignácz, Botló József, Záborszky József16, Vilát Alajos.
Adószedők: Nedeczky Ignácz, Gudics István, Szőlőssy Elek, Bittó Gergely, Csiba József, Rauscher József, Bögy Jakab, Zaicz József, Takáts Zsigmond, Németh Károly, Rudnyánszky Antal, Gálffy József, Salix József, Gudics István, Nagy István, Nagy Ignácz, Gyorgyovics József, Nagy Antal, Gál János, Cserny György, Balog Péter, Cséfalvay Dániel, Frank István, Földes Joakim, Vay Dániel.
Számvevő: Tapolcsányi Gáspár, Újgyörgyi Ferencz, Lieszkovszky Ignácz, Bittó Ferencz.
Rendes fizetéses esküdtek: Laurenthy István és János, Nemesszeghy József, Horváth Antal, Ernyey Mihály, Petók János, Kristóffy László, Mazur Károly, Szedmáky János, Molnár Mihály, Thúróczy Károly, Petőcz Imre, Nógel Pál, Bittó András, Farkas Imre, Takáts Zsigmond, Deák Ferencz, Marczell Mihály, Kulcsár József, Nagy Ignácz, Magassy Ferencz, Horváth János, Cserny Ferencz, Fekete János, Hollóssy János, Simcsics Ignácz, Molnár Mihály, Thúróczy Károly, Petőcz Imre, Méhes Ignácz, Cserny István, ifj. Rauscher József, Vitál Antal, Ernyey Károly, Szőllősy János, Szüllő Gáspár, Gyurcsi Sándor, Szecsey József, Farkas Imre, Bittó András, Nagy Pál, Kulcsár József, Deák Péter, Cserny Ferencz, Klempa Gáspár, Rauscher József, Marczell Mihály, Molnár Zsigmond, Nagy Antal, Albus Ambrus, Vitál József, Bittera János, Bittó Sebestyén, Czintula János, Balogh Péter, Várady János, Petrovits Ignácz, Frank István, Maczejovits István, Nagy Lipót, Szüllő György, Egyházy Bálint, Homoky János, Kiss Ágost, Timanóczy Ferencz, Krascsenics Vendel, Szabó János, Tóth Albert, Klempa István, Bittó Sebestyén, Szeleczky Károly, Kondé Mihály, Kákonyi Károly, Zalka Lajos, Takács Ambrus, Prikkel László, Csenkey Vendel, Csiba Imre, Takács Kálmán, László Mihály.
A levéltárosi tisztet rendesen az egyik jegyző viselte.
1848-1849.
Az 1848. évi márcz. 13-án tartott megyei gyűlésre érkezett a híre a bécsi forradalomnak, Metternich bukásának és Batthyány Lajos gróf magyar miniszterelnökségének. Ezeket a híreket az összegyűlt rendek nagy örömmel vették tudomásul, a követeket utasították, hogy meggyőződésük szerint, de szabadelvüen járjanak el, az űlésből tisztelgő küldöttséget menesztettek a nádorhoz, Batthyány Lajos grófhoz és Kossuth Lajoshoz és utasították az alispánt, hogy Kossuth életnagyságú arczképét a vármegye nagyterme számára megfesse. Márcz. 28-án ismét gyűlést tartottak a rendek, a mely alkalommal Jankó Mihály alispán elnöklete alatt állandó bizottmányt neveztek ki a sürgős rendelkezések megtételére.
Zsidóellenes zavargások.
Nagy gondot okoztak a vármegyének a megye egész területén kitört zsidóellenes zavargások. A kisebb zavargásokat nem említve, április 8-án Nádason és Binóczon volt nagyobbfokú zsidózavargás, 25-én pedig Szereden. Ápr. 23-án és 24-én (husvétvasárnap és husvéthétfőn) az akkoriban még a vármegye területéhez tartozó Pozsony-Váralján, az összeverődött csőcselék a zsidóságot nemcsak bántalmazta, hanem 6 lakást, 2 raktárt, 35 boltot kifosztott, sok tárgyat elrabolt, a legtöbb tárgyat elpusztította és a mostani igazságügyi palota helyén állott Todesko-féle iskolaépületet lerombolta. A csekély számú katonaság fegyveresen lépett közbe és sortüzet is adott. Egy ember elesett és igen sokan megsebesültek, de a rend csak másnap volt helyreállítható, a vidékről berendelt lovaskatonaság és a fölfegyverzett országgyűlési ifjúság segítségével. Az ez alkalommal elesett embert azonban nem a sortűz ölte meg, hanem egy szomszédos ház emeletei ablakából lőtték le, a mint azt Matolay Etele, Zemplén vármegyének jelenleg nyug. alispánja, mint szemtanú, Lamberg előtt vallotta is. A kihágások megtorlása czéljából a belügyminiszter, már ápr. 25-én kelt rendeletével, Tarnóczy Kázmér nyitrai alispánt rendelte ki kormánybiztosul és melléje Rudnyánszky József, kir. ügyészt 651nevezte ki segédnek. A város tanácsa a kivételes bírósághoz kirendelte Schariczer György és Dobelmann György tanácsosokat, kőszeghi Benedek József és Überpacher Mihály választó polgárokat, Mukuli Károly és Lackner Mózes ügyvédeket. A kivételes bíróság máj. 2-án megkezdte működését és rövid idő alatt száznál több mesterlegényt, inast, csavargót, egy sereg városi rendőrt (utóbbiakat azért, mert a zavargásokat tétlenül nézték) kisebb-nagyobb testi és börtönbüntetésre, részben eltolonczolásra itélt. Úgy látszik, a főzavargó a 24 éves Pál Lőrincz hajóslegény volt, a kit két évi várfogságra ítélték. Hogy mi volt az oka a zavargásoknak, az az iratokból okmányszerüleg ki nem tünik. A dolog némi megértéséhez szükséges tudni azt, hogy 1848-ig Pozsony városában zsidóknak nem volt szabad lakni s a zsidóság a Pozsony vármegye területéhez tartozó Pozsony-Váraljára volt szorítva, de már 1847 körül a város területére is kezdett kiterjeszkedni, a mi a kihallgatott tanúk és vádlottak vallomása szerint városszerte bizonyos izgatottságot keltett. Úgy látszik, hogy bujtogatók nem voltak, hanem a csőcselék a két ünnep alatt összeverődött és kellőleg meg nem okolt dühének kifolyást adott. A nádasi és szeredi zsidó-zavargások megtorlása iránt tett intézkedések befejezése nem volt oly gyors, mint a pozsonyié, mert, habár már 1848-ban az elitélteknek a száma oly nagy volt, hogy a fogházra itélteket büntetésük kiállása czéljából a komáromi várba kellett szállítani, az itélkezés több évig tartott, de a zsidóságnak bejelentett összes kára megtérült. Különben a zavarokra vonatkozó iratok óriási csomagjai Pozsony vármegye levéltárában 49 és 53 levéltári kulcs, Vegyes iratok/38 és 1857. I/b 3300 sz. a. vannak és a dolog iránt érdeklődőknek sok anyagot nyujtanak.
Bittó Kálmán.
Az 1848-iki mozgalmak.
1848 őszéig az átmenettel összekötött munkálatok tétettek meg, de már szeptemberben komoly veszélylyel fenyegető felhők mutatkoztak az égen. A vármegye ezért alispánjának elnöklete alatt, szept. 4-én állandóan működő honvédelmi bizottságot rendelt ki; elhatározta egy önkéntes csapatnak saját költségén való felállítását és szervezését, mely csapatba a gyűlés folyama alatt a jegyzői karból Nagy László, Pápay Károly, Gyiokó Szilárd, Csarada János, Takáts Gyula, Zamojszky Ferencz gróf, Takács Kálmán esküdt, Csenkey Vendel és Bittó Ferencz számvevő jelentkeztek belépésre. A vármegye ezeknek a háború tartamára szabadságot adott, s kijelentette, hogy nemcsak fizetésüket tartják meg, hanem üresedés esetén gondja lesz a vármegyének rájuk. A többi tisztviselőnek a belépést nem engedték meg s intézkedtek, hogy a jegyzői kar egyik tagja állandóan a megyeházán tartózkodjék. Elrendelte végül, hogy az országgyűléstől megajánlott 42.000 embernek a megyére eső 3647 újonczból álló jutalékát a legsürgősebben végzendő toborzás, szükség esetében sorozás útján kiállítsák. A jó szándék végrehajtását nagyon akadályozta a teljes pénztelenség. Már okt. 21-én jelenti az alispán, hogy Braun marhakereskedőtől a magyar hadsereg részére 35.895 pengőforint értékű vágómarhát vásárolt, a mely összegnek 4/5 részét a megyének kell fizetni, azonkívül naponként mintegy 50 mázsa húst kell szállítani és 200 kocsi fuvart adni. Braun máskép hitelezni nem akarván, az alispán kénytelen volt a maga nevére 38.716 p. frtról kötelezvényt kiállítani. A vármegye Olgyay Titus volt alispánját és követét, most kir. táblai bírót, Pestre küldötte oly czélból, hogy szerezzen a vármegye részére 400.000 p frt kölcsönt. Olgyay azonban 25-én csak 35.000 frttal tért vissza.
652Eközben az újonczozás az egész vármegye területén serényen és fennakadás nélkül folyt, csupán Nagy-, Valta- és Varrasúr községek tagadták meg a rájuk eső újonczok kiállítását; de a vármegye erélyes föllépésére ezek is foganatosították az újonczozást. Hogy mily teher hárult 1848 őszén, a schwechati ütközet előtt, Pozsony vármegyére, az kitünki Csányi László kormánybiztosnak a megyéhez intézett, s nehezen bár, demégis végrehajtott rendeleteiből. Így okt. 21-én a kormánybiztos utasítja a vármegyét, hogy naponként 250 mázsa szénát, 300 mérő zabot, 2000 adag kenyér alá való fuvart, 50-54 mázsa húsnak megfelelő szarvasmarhát, 25 mérő babot, 25 mérő lencsét, 5 mérő köleskását és 10 mérő árpakását szállítson a brucki magyar táborba, s mindezt annélkül, hogy a vármegye csak egy garas ára előleget látott volna.
A Hurbán-féle betörés.
Gondot okozott a vármegyének Hurban, a hlubokai lutheránus pap, továbbá Stúr és Hodzsa lázadása. Hurban ugyanis, a ki már korábban is izgatta a népet és éppen e miatt menekülni volt kénytelen, 1848 szept. 17-18. között néhány száz pánszláv bújtogató, egy csomó nyugalmazott császári katonatiszt, s fegyverrel meg lövőszerrel bőven ellátott cseh önkéntesek társaságában, Szenicz táján betört Niytramegyébe, onnan a pozsonyvármegyei Szentjánosra és Malaczkára vonult. Mindenütt fekete-sárga és tót zászlókat tűzött ki, melyekre fegyveres népét föleskette azzal, hogy addig le nem rakják a fegyvert, míg Szvatopluk országát vissza nem szerzik. A népet szóval és proklamácziókkal buzdították fegyverfogásra, a mely prokalmácziókat a szláv nemzet tanácsa nevében adták ki, hármas halmon kettős kereszttel ellátott pecsétet ütve rajta. A tót nép értelmesebb része nem hallgatott az ámítókra, de a volt jobbágyok között sokan hitelt adtak nekik, úgy hogy a sereg rövid idő alatt több ezerre szaporodott, a mi Hurbant annyira felbátorította, hogy népgyűlést tartott, ezen magát, Stúrt, Hodzsát és Jaroszlávot ideiglenes tót kormánynak megválasztatta, s mindenfelé azt hirdette, hogy ő a császár megbízásából jár el és tény az, hogy magát császári ezredesnek czímeztette. A magyar kormány értesülve a betörtésről, a magyarsággal ugyan nem tartó, de Bécsből még magyarellenes magatartásra utasítást nem nyert Knőr vezérőrnagyot küldte ki a Csekopieri, a porosz herczegezredekhez és a Ferencz József-vasasokhoz tartozó némi katonasággal és mozgósította Hubanék ellen Pozsony vármegye magyar vidékeinek nemzetőrségét, a kiknek egy részét Knőr alázadókhoz szító Nádason és Jabloniczán helyezte el, a katonaságot és a nemzetőrök többi részét pedig Ó-Tura felé vezette. E közben Hurban értesülve arról, hogy Nádason és Jabloniczán olyan kevés őrség van, ezek ellen indult, de útközben találkozott a pozsonyi, nagyszombati, tallósi, diószegi és kossuti nemzetőrséggel, a kiket egy század Csekopieri támogatott. Rövid csata fejlődött ki, melyben az egykorúak előadása szerint Petrovits Dani, kossuti közbirtokos és nemzetőr ügyes lövéssel leterítette a tótok egyik vezérét, a mire ezek a hegyekbe menekültek vissza. A nemzetőrség és sorkatonaság a tót fölkelőket üldözni kezdte, a fölkelés főfészkét, Miavát és Brezovát elfoglalta, mire Hurban látva, hogy gyülevész népével eredményt el nem érhet, czinkosaival Moravországba szökött, a fölkelők pedig a hegyekbe menekültek. A kormány Jeszenák János bárót rendelte ki kormánybiztosnak, a ki erélyes kézzel, de egyúttal jóakarattal egyidőre lecsillapította a kedélyeket és helyreállította a rendet.
Azonban decz. 4-én Hurban és társai ismét betörtek és ekkor már velük jött Frischeisen császári ezredes és egy zászlóalj Palunbini-féle gyalogossal, 3 század egyéb gyalogossal, egy század vértes és nehány ágyú kíséretében. Ezek ellen Beniczky és Kverlont mozgó csapatai küldettek, támogatva a pozsonymegyei nemzetőrségtől. Az összeütközés Budetinnál történt és bár a jobbára kaszákkal fölfegyverzett nemzetőrök az ágyútűz elől megfutottak, az önténtesek Hurbant és társait megszalasztották.
Október 30-án volt a schwechati ütközet. A kormány-közegek erőltették ugyan, hogy a vármegye nemzetőrsége is kivonuljon az ellenség elé, de a nemzetőrségnek alparancsnokai átlátták, hogy a nagyobbrészt kaszákkal fölfegyverzett nemzetőröket nem lehet az ágyúk torka elé állítani, s így, hivatkozással arra, hogy a nemzetőrség a törvény értelmében az ország határain túl nem alkalmazható, az előnyomulást megtagadták.
653A nagyszombati ütközet.
Következett erre a császári hadaknak Windischgraetz herczeg főparancsnoksága alatt való rendszeres előnyomulása. A Duna két partján szétosztott összesen 64.000-nyi osztrák hadnak szélső balszárnya 6000 emberből Simunics császári altábornagy parancsnoksága alatt állott. Ennek ellenében a magyar seregből Ordódy ezredes parancsnoksága alatt, a megyei honvédelmi bizottmány rendeletére kövekkel és fatörzsekkel eltorlaszolt nádasi és jabloniczi szorosnál, mintegy 3000 emberből, részben nemzetőrökből, részben újonczokból álló dandár volt felállítva. Simunics decz. 14-én Gödingről Holicsonát Jablonicz és Nádas felé kezdett működni, hogy Nagyszombaton keresztül a magyar sereg hátába kerülhessen. Ordódy csakhamar meggyőződött, hogy gyenge hadával az ellenség nagy számának ellen nem állhat, ezért rövid csatározás után Nagyszombatba, onnan pedig Lipótvárra vonult vissza. Görgey azonban átérezve azt, hogy Nagyszombat elvesztése esetére pozsonyi hadállását meg nem tarthatja, Guyon ezredes és Pusztelnik táborkari őrnagy vezetése alatt, 1700 főből álló csapatot küldött Ordódy segítségére, de midőn ez a csapat Nagyszombathoz ért, Ordódy már Lipótváron volt. Habár Guyonnak Nagyszombat megtartása volt a feladata, a megváltozott helyzet következtében neki a Nagyszombattól északnak 18 kilométernyire fekvő Lipótvár felé kellett volna húzódni, mert a várra támaszkodva és Ordódyval egyesülve, Simunicsot az előnyomulásban megakadályozta s valószínűleg meg is verte volna; de ő Nagyszombatban maradt. A magyar sereg decz. 16-án vívta a véres és mégis dicstelen ütközetet. Guyon a városból kivezető kapukat eltorlaszolta. Szemtanúk állítása szerint azonban előőrsöket nem is állított ki, úgy hogy a magyar sereg az ellenség közeledését, a különben is nagy ködben, csak akkor vette észre, midőn az osztrákok ágyúi a Nádas felé vezető úton közvetetlenül a város előtt megszólaltak. Guyon tisztikarával a "Feketesas" vendéglőben étkezett, s az ágyútűz hallatára sietett csak az utczákon meggyújtott őrtüzeknél melegedő csapataihoz, melyek halálmegvetéssel védekeztek és legnagyobbrészt elestek vagy fogságba kerültek. Az ütközetből megmenekült, és Szered felé, onnan pedig Komáromba siető Guyon jelentése következtében, a helyett, hogy őt mulasztásaiért haditörvényszék elé állították volna, az egész ország dicsérte vitézségéért; Görgey pedig kénytelen volt pozsonyi állását feladni és sietve visszavonulni. A csatában elesett névtelen hősök a nagyszombati régi temetőben aluszszák örök álmaikat jeltelen sírban. Nagyszombat hazafias polgársága szép honvédemlék felállításával adta meg irántuk való kegyeletének jelét.
A peredi honvédemlék.
Saját felvételünk
1848 decz. 20-án már a császári hadak parancsoltak Pozsonyban. A melléjük adott polgári biztos Zichy Ferencz gróf volt. Kempen altábornagy egy csomó rendeletet bocsátott ki a megyéhez, melyek közül a legérdekesebb az, hogy a vármegye állandó választmányát és a honvédelmi bizottságot feloszlatta, a konzervativ elemekhez szító egyénekből választmányt alakított, s a megyei tisztikart, kivéve nehány rebellist, az utóbbiak között Bittó Kálmánt is hadbírósági ítélettel való fenyegetés mellett arra kötelezte, hogy állásában megmaradjon. Ennek a választmánynak feladata a császári biztos rendeleteinek végrehajtásában állott. Ily rendelet volt az is, melynek értelmében a fiatal Ferencz József császárhoz a vármegye nevében hódoló küldöttség 654volt menesztendő. A küldöttség jan. 29-én jelentette, hogy őket a fiatal császár Olmützben nagy szívélyességgel fogadta. Ugyancsak a választmányi gyűlésen olvasták fel a különféle proklamácziókat. Ilyen volt a többek között a magyar bankók tárgyában Windischgrätz herczegtől kiadott több rendbeli intézkedés. Az egyik rendelet szerint a magyar bankók érvénye 1849 febr. 5-én megszünt; de már 19-én újabb rendelet érkezett, a mely szerint az 1 és 2 frtos bankók elfogadandók; a márcz. 26-án kelt újabb rendelet szerint azonban ezek is érvénytelenek. Képzelhető, hogy ez a rendszertelen kapkodás mennyi zavart okozott. Igy például Ábrahámffy János,17 kossuti közbirtokossal történt, hogy jan. 29-én a császári katonaság nehány vágómarhát rekvirált tőle, melyeknek az árát a császári hadbiztos 5 frtos magyar bankókkal fizette ki, de a mely bankókat a történt felszólalás ellenében sem volt hajlandó a császári biztos beváltani. Földes Joakim főadószedő bejelentette, hogy a községi és megyei pénztárakba adó czímén nagy mennyiségű magyar bankó folyt be, mire a császáriak megengedték, hogy az érvénytelennek nyilvánított bankókat igyekezzék veszteséggel eladni. A főadószedő már febr. 16-án jelenti, hogy fáradozását siker koronázta, a mennyiben több zsidó kereskedő ajánlkozott a bankók átvételére és a legelőnyösebb ajánlatot Braun és hozzászegődött társa, Kohn tették, a kik már előbb a magyar és most az osztrák seregnek voltak szállítói és a kiknek a vármegye már 15.000 frttal tartozott. Ezek a magyar bankókat 5% leengedése mellett hajlandók voltak átvenni, azzal a föltétellel, hogy a vármegye útján eszközlendő szállításokat jövőre is rájuk bízzák. Ezt a javaslatot a vármegye elfogadta és a vármegyében így sokan túladhattak a betiltott bankókon és megszabadulhattak a nagyobb kártól.
A csikós-huszárok.
Sok baja volt a császáriaknak a csallóközi lakossággal, a mely folytonos összeköttetésben állott a komáromi magyar sereggel. Ebben a seregben voltak többek között az úgynevezett Hunyadi, vagy másképpen csikós-huszárok. Ezek gyakran kitörtek, az ellenség vonalán belül is zavarokat okoztak és hosszú ostoruk ellen az ellenséges lovasság és gyalogság bajosan védekezhetett. Ezek ellen ismételve bocsátottak ki szigorú rendeleteket. Ilyen a többi közt Kempen altábornagy márczius 15-én kibocsátott rendelete, melyben panaszkodik hogy a csikósok egyesben és össze-vissza csavarognak s figyelmeztetve a népet arra, hogy a magyar kormány közegeivel való összejátszás föltétlenül kötél által való halállal fog büntettetni, utasítja a tisztviselőket, lelkészeket, hogy tegyék közhírré, hogy "ezentúl minden községet, mely ilyetén lázadót, vagy egyes pártütőt (csikósokat vagy másokat) kebelébe befogad, elrejt vagy eltűrend, a helyett, hogy azokat befogná és átadná, vagy azokkal egyetértésben leend, 100 p. forintnyi pénzbüntetéssel, minden egyes, a községben megjelent és el nem fogott fölkelőért fenyíteni fogom, föntartván magamnak ezen büntetést azon mértékben, mint a községben megjelenendő vagy berohanandó pártütők kevés számmal lévén, könnyebben megfékezhetők, keményebbre is fölrovattatni." Ezt a fenyegetést be is váltották, a mennyiben Felső- és Alsó-Nyárasd községek 1000 p. forintnyi, több más község pedig kisebb-nagyobb büntetést szenvedett.
A választmánynak azonban fő- és talán valódi feladata az volt, hogy az osztrák hadsereget requisitiók útján élelmezze. Hogy mily teher járult ezzel a vármegye lakosságára, az könnyen elképzelhető.
Petőcz György vértanusága.
Május elején Petőcz György,18 a vármegye másodalispánja, nagy összeg pénzzel Csallóközbe ment, hogy a magánosoknak a requisitió által támadt követeléseit kielégítse, egyúttal pedig Elő-Patonyban lakó és már régen nem látott családját meglátogassa. Ott tartózkodásának ideje alatt Kosztolányi 655ezredes Komáromból kitört és az osztrákokat egész Pozsony határáig visszaűzte. Megtudva azt, hogy az alispán a vidéken van, figyelmeztette őt, hogy Pozsonymegye még némi újoncz-jutalékkal van hátralékban. (A vármegyére 3647 újoncz volt kivetve. A császáriak nem megbízható adatai szerint a vármegye 198 önkéntest és 1796 honvédet állított ki.) Petőcz György utasította a két csallóközi járás szolgabíráját az újonczozásra, a minek eredménye az lett, hogy néhány nap alatt mintegy 120 csallóközi ifjú állott a magyar zászló alá. Ezt megtudták a császáriak és elhatározták Petőcz György vesztét. Barátai figyelmeztették Petőczöt, hogy ne menjen vissza Pozsonyba, hanem számadását a komáromi várból küldje el, de a kötelességét ismerő, egyenes lelkű férfiú nem hallgatott a figyelmeztetésre; Pozsonyba utazott, hol azonnal elfogták, haditörvényszék elé állították, halálra ítélték és kivégezték. Az ítéletnek tudtunkkal már csak egy nyomtatott példánya van meg Elő-Patonyban, idősb Petőcz Kálmánnál. Érdemesnek tartjuk tehát az ítélet teljes szövegét közölni a következőkben: "Hirdetés. Petőcz György, Pozsony vármegyének Elő-Patony községéből, 44 éves, r. kath., házas,19 a megyének második alispánja, miután a fölötte tartott haditörvényszéki nyomozás folytán az Alsó-Csallóközben, Kosztolányi ezredes parancsnoksága alatt előnyomult lázadókat a helységekre történt kirovás által részint élelmeztette, részükre 117 emberilletőség újonczozását elrendelte és az alája rendelt tisztviselőknek kémlő tudósítás szerzését írásilag is ajánlotta, a mely újonczozásnak azon következménye lőn, hogy az állított újonczok azonnal a magyar zászlóhoz eskettetvén, Komáromba küldettek. Petőcz György tehát a szokott törvényes eljárás után árulás, hűtlenség részvéte miatt, folyó 23-án hozott ítéletnél fogva, alispáni állásától fölfüggesztetvén, kötél által kivégeztetni és minden vagyona a pótlási összeg kiutalványozásáig elfoglalni határoztatott. A mely ítélet kötél helyett agyonlövetésre változtatva megerősíttetett s mai napon végrehajtatott. Pozsony, május 24. 1849. A császári, királyi hadi nyomozó-bizottságtól."
Bacsák Pál.
Egykorúak állítása szerint a hadbíró azt a kérdést intézte Petőcz Györgyhöz, hogy: "önt a fölkelők kényszerítették újonczozni?", mire Petőcz azt felelte, hogy az újonczozás megtartása állásából folyó kötelessége volt. Ez a nyilatkozat okozta halálát, melyet küldöttségek megakadályozni kíséreltek, de siker nélkül. Az agyonlövetés a várban történt. Midőn hajdúja a szemét bekötötte, azt az utasítást adta neki, mondja meg a megye urainak, hogy a vizsgálat folyamán senkit be nem vádolt s mint férfi hal meg hazájáért. Holttestét ugyanarra a szekérre tették, melyet utosló útjában használt, és a katonai temetőben elásták. E derék férfiú ismeretlen sírját tehát semmi sem jelzi, de emlékét kegyelettel őrzi a megye közönsége, mely 1861-ben emlékét jegyzőkönyvileg is megörökítette s kivégeztetése 50-ik évfordulója alkalmával a vármegyeház dísztermében emléktáblát helyezett el.
Pozsony vármegyének két csallóközi járásában Komáromnak szeptember végén történt feladásáig ismételten szólt az ágyú. Így május 12-én Nagy-Légh alatt volt összecsapás, melynek következtében több ház és Benyovszky Péter juhakla, béresháza és istállója is leégett. Június 18-án pedig a hegyentúli járásban, Stomfa vidékén és Szentjánoson volt zavarodás, a hol egy 580 főből álló Hurbanista csapat garázdálkodott.
656A zsigárdi csata.
Június 16-án volt a véres zsigárdi csata. A Vág mentén táborozó Asbóth tábornok reggel egy hadoszlopot Negyed és Farkasd felé küldvén, ő maga, hadainak zömével Zsigárdnak tartott. Ugyanakkor Kosztolányi ezredes a csallóközi Bős felé intézett támadást. Délelőtt 10 óra tájban Asbóth Királyrévnél találkozott az ellenséggel, ezt a községet s utána Zsigárdot véres szuronyrohammal bevette és egy fél ágyúüteget elfoglat. A csata alatt azonban az osztrákoknagy erősítéseket kaptak, minek következtében az ütközetben amúgy is elfáradt magyar had Aszódra vonult vissza. Seregünk vesztesége elég nagy volt, mert az osztrákok által visszafoglalt fél ütegen kívül még három ágyunk s mintegy 500 emberünk veszett el.
Ugyanekkor Nagy Sándor az ellenségnek Szered és Sempte közt vert hídját szuronyt szegezve elfoglalta és az ellenséget Galgócz felé visszaszorította, de később hátrálni kényszerült s négy ágyújának és 160 emberének elvesztése után előbbi állására vonult vissza. Szakértő írók (Rüsztov, stb.) egyhangulag annak tulajdonítják a magyar sereg jún. 16-iki kedvezőtlen eredményeit, hogy a fővezérletben kevés volt az általános áttekintés, az alvezérekben pedig még kevesebb az önállóság, a mennyiben ezek a megbízásokat tehetségük szerint végrehajtották ugyan, de a csata folyama alatt kínálkozó helyzeteket kihasználni nem tudták.
A peredi csata.
A következő napok a seregek elhelyezésében multak el. A kiadott rendeletek szerint a magyar második hadtest 20-án hajnalban a Kis-Dunán, Aszódnál vert hídon átkelve, ott megvárta a Negyednél a Vágon átkelt harmadik hadtest beérkeztét. Az első hadtest föladata volt Semptét bevenni, itt a Vágon keresztülmenve, Galántánál összeköttetésbe lépni a második hadtesttel. A komáromi várőrséget alkotó nyolczadik hadtest egy része pedig az aszódi hídat fedezte. Görgey Királyrévig lovagolván, ott a nyolczadik hadtestnek csak egy kis osztályát találta, mert a parancsnok, Asbóth tábornok, a helyzetet alkalmasnak vélte a támadásra és az ellenséget tényleg Pered és Alsó-Szeli közé visszaszorította. De az osztrákok segítséget nyervén, Peredet ismét elfoglalták. Asbóth átlátva, hogy Pered község a helyzet kulcsa, itt véres utczai harczot folytatott, változó szerencsével, míg végre déli egy óra tájban csapatainak élére állva, borzasztó utczai harcz után, melyben minden egyes házat külön kellett elfoglalni, az ellenséget Peredből kiűzte. Az ellenség eleinte tűrhető rendben vonult vissza, de utóbb, a Würtemberg-huszárok erélyes támadásával, a visszavonulás vad futássá vált s a szaladók csak Vizkelet és Taksony vidékén állottak meg. Nem volt ily szerencsés az aszódi híd körül való harcz, hol az ellenség tűzéhez még kevéssé szokott Károlyi-huszárok az ellenség rohamait nem tudták kiállani s ismételve megfutottak, futásukkal a többi csapatot is zavarba hozva. Az állásokat azonban a magyar sereg mégis megtartotta. Ezen a napon értesült Görgey arról, hogy az ellenség egy 13.000 emberből álló és 48 ágyúval rendelkező orosz hadosztálylyal erősödött, mi által ereje 30.000-re emelkedett, a minek ellenében ő alig tudott 18.000-nél többet felhasználni, mert hiszen az első hadtestre, melyet Nagy Sándornak nem sikerült a Vágon keresztülvezetni, nem számíthatott. A czélszerűség tehtá azt kívánta volna, hogy 21-én ütközet nélkül vonuljon vissza, annál inkább, mert hadállása mögött ott volt az érsekújvári Dunaág és a Vág vize, a mi esetleg vereség esetében a sereg visszavonulását megneheítette. Seregét úgy állította föl, hogy a harmadik hadtest Peredtől a Vágig a jobb szárnyat, a második hadtest Peredtől a Dudvágig a bal szárnyat alkossa és ennek egy dandára a visszavonulási vonal biztosítása végett Királyrévet minden áron megtartani igyekezzék; Nagy Sándorhoz pedig parancsot küldött, hogy a Vágon való átmenelt teljes erővel megkísérelje és ha a terv sikerül, az ellenséget oldalba támadja. Az ellenség, meggyőződve arról, hogy előtte sokkal gyöngébb csapatok állanak, mint a milyenekkel ő rendelkezik, már a jan. 20-ika és 21-ike között való éjjelen csatarendbe állította csapatait s hajnalban támadott. A harcz a magyarságtól előtte való napon elfoglalt Alsó- és Felső-Szeli között kezdődött, honnan a magyarok rövid csatározás után Királyrévre vonultak vissza, a Deákinál fölállított előcsapatok pedig Peredre. Ezután ágyúharcz fejlődött ki, a mely délelőtt 10 óráig tartott. A derék harmadik hadtest, mely a hadjárat alatt már annyi babért aratott, az ellenség bal szárnyát visszaszorította, 657ellenben a magyarság bal szárnyát alkotó második hadtest visszavonult, mi által a magyar sereg annak a veszélynek volt kitéve, hogy arczéle, mely eddig a Vágtól a Dudvágig terledt, megváltozik és az egész sereg a Vág vize elég kerül, a mit minden áron meg kellett akadályozni. Görgey ezt a veszélyt látva, lovasrohamra akarta vezényelni a balszárnyat, midőn arról értesült, hogy Királyrév, mely az Aszód felé való visszavonulásnak volt kulcsa, elesett, ő tehát egyébb intézkedésekkel elfoglalva, Kászonyi ezredesre bízta a roham vezetését. Ez a 12 huszárszázad élére állva, megbízatását a legnagyobb bravúrral végrehajtotta, az ellenséget visszaverte, de egyszerre oldalról, elrejtett ütegből pusztító kartácstűz érte, a mi a huszárokat zavarba ejtette, mire az ellenséges lovasság űzőbe vette őket. Szerencséjükre a Perednél levő kis erdőben elhelyezett hatvanadik honvédzászlóalj oldalába tüzelt az üldöző osztrák lovasoknak, mire ezek vad futással menekültek. De az ellenség túlnyomó erejének a magyar csapatok ellentállni annál kevésbbé tudtak, mert a vezetőknek mindig a visszavonulási út fenntartására kellett a főgondot fordítani, Nagy Sándor a Vágon nem volt képes áttörni s egyesülni és így, bár a nap folyamán különösen a lovasság s a harmadik hadtest néhány bámulatosan hősies rohamot intézett s halálmegvetéssel harczolt, midez nem használt semmit. A véres harczokra vonatkozólag álljon itt Klapkának az a megjegyzése, hogy a Királyréven átvonuló csapatainak iszonyú látvány jutott osztályrészül, a mennyiben "az önfeláldozás, a halálmegvetés, a melyet a napi harczban elfáradt és kiéhezett honvédeink ezen falu ostrománál tanusítottak, e hősiességekben különben is gazdag hadjárat későbbi harczaiban majdnem példa nélkül maradt s látnunk kellett elesett bajtársainknak az utczákon és udvarokban halmokba feküdt honvédek s velük az osztrákok holttestét." Délután négy órakor Görgey a visszavonulásra parancsot adott, a mi véres harczok után sikerült is. A harmadik hadtest e napon 524 embert, a második 2100 embert, a nyolczadik hadtest 310 embert veszített és körülbelül itt enyészett el a remény arra, hogy a véres küzdelmet végső siker koronázza. A pozsonyvármegyei honvédegyesület 1869-ben szobrot állított Pereden az elesett bajtársak emlékének.
Gróf Apponyi Albert.
Ezután még néha-néha kicsapott a komáromi várőrség és Pozsony vármegye területére űzte az ellenséget. A szolgabiró jelentése szerint jún. 18-án 580 főből álló Hurbán-féle csapat garázdálkodott Somfa vidékén. A központi választmány hűségesen szállította a kiélt népségnek még megmaradt zsírját az ellenség táborába s azután halotti csönd lett.
1850-1904.
Az 50-es évekről vajmi keveset szólhatunk. A császáriak a vármegyét két darabra osztották, kikanyarítva belőle az akkor "Alsó-Nyitramegyé"-nek nevezett kerületet és habár a pozsonyi kerület élére megyei embert, Záborszky Józsefet helyeztek, az elég szerény sorsú vármegyei nemesség közül csak nagyon kevesen vállaltak hivatalt és ha valahol, úgy Pozsony vármegyében joggal lehet alkalmazni a "csehek Magyarországon" mondást.
Társadalmi mozgalmak 1849 után.
Az évek multak kétség és remény között, míg végre 1860-ban a jobb jövő reménye kezdett derengeni. Nem lévén feladatunk a protestáns pátens kibocsátása következtében támadt s Pozsony városában kicsúcsosodó mozgalmat itt részletezni, áttérhetünk a "Pozsonyi Megyei Gazdasági Egyesület" 658megalakítására, mint az első életjelre, a melyet a vármegye közönsége adhatott. Batthyány József, Esterházy József és Mihály grófok, a Pálffyak, Bittók, Gyiokó Szilárd és több más középbirtokos egyesült oly czélból, hogy a vármegyében gazdasági egyesületet alapítsanak. Csakhamar együtt volt 10.000 forint és az egyesület 1861 márcz. 4-én megalakult. Elnökké Pálffy János grófot választották, a ki tisztét nagy áldozatkészséggel és odaadással 1866-ig vitte; elnöktársai voltak a megalakuláskor Gyiokó Szilárd, a nagy gazda és Czilchert Róbert, a híres juhtenyésztő. 1864-ben Pálffy István gróf20 lett másodelnök, 1871-ben elnök, a mely állását a mai napig a legnagyobb buzgalommal tölti be. Később Esterházy Ernő volt másodelnök, Bittó Béni alelnök, ezek után Bartal Aurél másodelnök és Földes Gyula alelnök. Az egyesület titkára volt nagyon rövid ideig Kiripolszky Károly, azután 1871 végéig Földes Gyula, 1872-ben Kiss Mihály, 1873-tól kezdve ismét Földes Gyula, 1900-tól kezdve Horváth Jenő.
A megyei bizottmány működése.
Ugyancsak 1860 nov. havában megkezdődött a később főispánná kinevezett Pálffy József gróf elnöklete alatt a vármegyei bizottmány szervezése s a tisztújításhoz szükséges előmunkálatok megtétele. Sajnos, hogy e tekintetben, valamint a vármegyének 1861 őszén történt szétűzetésére vonatkozólag hiteles adatok nincsenek, mert a rávonatkozó iratok s jegyzőkönyvek a levéltárból eltüntek. A vármegyei levéltáros, a ki az ott őrzött iratokról kulcsot készített, a kulcsban "II. németrendszer alattiak 1853-61. közigazgatási, b" jel alatt megjegyzi, hogy az elnöki könyvek és iratok 1861-ben Bécsbe, az udvari kanczelláriához küldettek, a hol azokat elégették. A még életben levő egykorú szereplők pedig oly korban vannak, a mikor éppen a legérdekesebb részletek elmosódnak az emlékezetből. Annyi tény, hogy az 1860 őszén megalakult vármegyei bizottságba a többi megyék példájára a jelesebb emigránsokat bevették, mert a jan. 3-án tartott tulajdonképpeni szervezkedő űlésre már fenyegető leirat érkezik a miatt, hogy a vármegye "az uralkodóház ellen pártot ütőket s külföldön tartózkodó lázadókat" vett be a megyebizottságba. 1861 jan. 3-án és a következő napokon tartott megyegyűlésen sok érdekes határozat kelt. Így, midőn a kinevezett főispán, Pálffy József gróf21 az űlést megnyitotta, a vármegye határozatot hozott, hogy szigorúan az 1848-iki törvények alapján áll s a megválasztandó tisztikarnak utasításul adta, hogy csak törvényes rendeleteket lesz szabad végrehajtania. Ez a határozat és erélyes hangú fölirat volt a válasz arra a leiratra, a mely megtiltja az 1848-iki törvények helyreállítására irányuló kísérleteket. Ugyanakkor kimondotta a vármegye, hogy a királyi kanczelláriát és a helytartótanácsot törvénytelen intézményeknek tekinti, ezekkel szóba sem áll s minden fölterjesztését csak a fejedelemhez és a tárnokmesterhez fogja intézni, a mely határozatát a vármegye következetesen meg is tartotta.
Az 1861-iki tisztújítás.
Ezután, habár a felsőbbség a házi-adó kivetését megtiltotta, a vármegye az 1486. évi LXIV. törvényczikk, az 1537. évi XXI. törvényczikk, az 1715. évi LVII., az 1723. évi LXIII. és az 1765. évi XXI. törvényczikkre alapított jogánál fogva elhatározta, hogy szükségletét, a mely évi 24.100 frtban állapíttatott meg, házi-adó kivetésével fogja fedezni. A bekövetkező tisztújítást megelőzőleg Németh Sándor 1848-49-iki főbíró ama felszólalására, hogy ő "suttyomban" még mindig főbírónak tartja magát, kimondotta a vármegye, hogy a régi tisztviselők közül azok, a kik hasonló rangban szolgálni kívánnak, választás nélkül foglalják el állásukat. Ezután a tisztikar a következőleg alakult meg:
Első alispán: Olgyay Titus; másodalispán: Bittó Kálmán; főjegyző: Nagy László; aljegyző: Földes Gyula (jelenleg magánzó), Csarada János, Bittó Béni (j. földbirtokos); 659fő-adószeőd: Földes Joakim; számvevő: Bittó Ferencz; főügyész: Petőcz István, Vermes Mór,22 főmérnök: Seidl Károly és Kiss Lit; főorvos: Gerley János és Nadenicsek Domonkos. Törvényszéki táblabírákká megválasztattak: Bacsák Miklós, Bartal Pál, Bartal János, Bartha Béla, Beniczky Pál, Bittó Károly, Boltizsár Antal, Botló József, Benyovszky Lajos, Boross István, Burián Ignácz,23 Burián István, CsernyGyörgy, Csenkey Albert, Csefalvay József, Esterházy István gróf, Jablánczy Sándor, Nagy Elek, Petőcz István, Samarjay Károly,24 Szukováty János és Vizi Sándor. A járásokban: a pozsonyi járásban főbíró: Malatinszky József; albírák: Szüllő Géza és Szüllő György; esküdtek: Csiba Imre, Csörgey Mihály, Olgyay Gáspár, Bézay Szilárd (utóbbi most ny. főbíró). Felső-csallóközi járás: főbíró: Olgyay Miklós; albírák: Olgyay Lajos és Takáts Kálmán; adószedő: Szeleczky Károly; esküdtek: Bittó Sebestyén, Takács Gyula, Bittó Lipót és Farkas Lajos. Alsó-csallóközi járás: főbíró: Prileszky István;25 albírák: Kondé Gyula és Szelle István; adószedő: Palló Ednre; esküdtek: Szabó Károly, Kondé Ferencz, Gálfy Ignácz, Szigety Gáspár. Külső járás: főbíró: Zsigárdy Imre; albírák: Szászy Gyula, Petrovics Ignácz; adószedő: Szabados István; esküdtek: Rázgha József, Szecsey József, Marczell János, Vitál Gábor. Hegyentúli járás: főbíró: Ollé Lajos;26 albírák: Tóth Albert, Czintula János; adószedő: Fröhlich Nándor; esküdtek: Pribila Pál, Szovinecz István, Bittera János, Buócz Gyula. Nagyszombati járás: főbíró: Buzinkay Pál; albirák: Szőllőssy János és Takáts Ambrus; adószedő: Prileszky Antal; esküdtek: Kákonyi Károly, Palugyay Sándor, Szecsey György, Radics Lajos; levéltáros: Laurenty János.
A február 4-iki gyűlésre az adók behajtása és az újonczozás foganatosítása tárgyában érkeztek leiratok, melyeket az irattárba helyeztek. Ugyanakkor Scitovszky János primás levelét olvasták föl, melyben a vármegyét mérsékletre inti. A vármegye fölkérte a primást, hogy legyen a nemzet és fejedelem közt közbenjáró. Felolvasták az egyházi hatóság átiratát, mely szerint a felsőbbség megtiltotta Petőcz György és kivégzett társai emlékére a vármegyétől rendelt gyász-istentisztelet megtartását, a mire a vármegye Petőcz György, Mednyánszky László br. volt vármegyei birtokos, továbbá a vármegyei származású Aulich Lajos és Baldini N. emlékét jegyzőkönyvileg megörökítette. Márcz. 4-én ismét volt gyűlés, melyben a vármegye az Ausztriára és vele Magyarországra ráoktrojált alkotmány ellen a legerélyesebben tiltakozott; egyúttal kijelentette, hogy az országgyűlésnek Erdély nélkül Budára való összehívása törvénytelen, de azért a választások iránt az intézkedéseket megtette. A márcz. 23-án tartott űlést Pálffy József főispán hosszabb beszéddel nyitotta meg, a melyben kijelentette, hogy ő rendületlenül az 1848-iki alapon áll s mint a főrendiháznak tagja, ennek az elvnek keresztülvitelét fogja szorgalmazni, a mit a vármegye helyeslőleg tudomásul vett. Ugyanekkor jelentették, hogy Galántán Olgyay Titus alispán, Nagyszombatban Császár (Kaiser) József, Stomfán Szále Antal, Szentjánoson Zichy József gr., Szempczen Szüllő György, Somorján Olgyay Lajos és Dunaszerdahelyen Bartal János képviselőnek választatott, mire Olgyay Titus alispán előadta porgrammbeszédét, mely szerint ő is rendületlenül ragaszkodik az 1848-iki alaphoz.
Erőszakos adóbehajtások.
Eközben serényen folyt a katonaság közvetítésével az adóvégrehajtás. A tisztviselőkhöz és birtokosokhoz 10-15 vasas németet szállásoltak be, a kiket az adóval hátralékban levő egyén, mindennel bőven ellátni tartozott. A tisztek közt nem egy volt, a ki szégyelve ezt a nem katonának való állapotot, szerényen viselkedett, de annál jobban kizsákmányolta a helyzetet 660a legénység, a birtokosok pedig megunván a tolakodó vendégeket, néhány nap alatt kifizették adójukat. A katonaságnak ez időben különben is nagy hatalma volt, mert a mint azt a helytartótanácsnak egy leirata is bizonyítja, a katonaságnak a sasos czímereket eltávolító, vagy egyébként rendetlenkedő egyének ellen, a polgári hatóság felszólítása nélkül is joga volt közbelépni.
Gróf Zichy József.
A közlöttekből is látszik, hogy az akkori viszonyok teljesen tarthatatlanok voltak. A vármegye és vele a többi törvényhatóság is a törvény alapján állott, ellenben a kormány a törvényes alapról hallani sem akart. Szept. 9-én a főispán és utána Olgyay Titus alispán részletesen előadták az országgyűlésen történteket és azt, hogy a felség az országgyűlést feloszlatta. A vármegye 2232. sz. a. határozott, a mely határozat azonban tussal olvashatatlanná van téve, alatta pedig e sorok olvashatók: "Legfelsőbb meghagyásnál fogva kitöröltetett. Pozsony, jan. 31. 1862. Neszter s. k." A lap másik felén ezek a sorok állanak: "Miután pedig a képviseleti rendszer eszméje a küldőknek elháríthatatlan kötelességévé teszi, akkor, a mikor a szétoszlatott országgyűlésről a népre történik hivatkozás, nyilatkozni az iránt, osztja-e képviselőinek nézetét és elveit, vagy sem, ennélfogva polgári kötelességét teljesíti Pozsony vármegye közönsége, midőn az országgyűlés mindkét házának az ország jogai védelmében tett föliratait, határozatait, szóval minden eljárását magáévá téve, hazafiui küzdelmeiért köszönetet szavaz és ünnepélyesen kijelentik, hogy az országgyűlés a nemzet becsületét kiérdemelte s magának a honpolgárok kebelében ércznél maradandóbb emléet emel. 390/1867. az 1861. évi gyűlésnek ezen, a törvénytelen provizorius kormány által kitörölt 2232. számú határozata a vármegye bizottságának Pozsonyban 1867., évi aug. 5-én tartott gyűlésében 390. sz. a. kelt meghagyása folytán általunk helyreállíttatott és a jegyzőkönyvbe bevezettetett. Bittó Kálmán, első alispán, s. k., Bacsák Pál, főjegyző, s. k."
Ugyanakkor tiltakozott a vármegye Pest vármegye és Pest városa bizottmányának törvénytelen feloszlatása ellen, Smolka Ferencz reichsrathi képviselőnek pedig a Reichsrahtban Magyarország függetlensége érdekében tartott nagyhatású beszédeért köszönetet szavazott.
A vármegyei bizottmány feloszlatása.
Okt. 4-én volt az utolsó gyűlés. A vármegye közönsége már tudta azt, hogy a vármegye-bizottmányt karhatalommal fogják föloszlatni és ezért az egész tisztikar aláírta lemondását. Elkeseredett beszédek hangzottak; többek közt felállott az ősz Zichy Károly gr. és arra példálózva, hogy a vármegye feloszlatását Forgách Antal gr. kanczellársága alatt rendelték el, a többi közt azt mondotta, hogy "csak sajnálni lehet azt, hogy e hazaellenes föladatra egy hajdan fényes magyar nemzetségnek utolsó "forgácsa" vállalkozik."
Erre megjelent a teremben a királyi biztosi hatáskörrel felruházott és kinevezett főispáni helytartó, Neszter József egy százados kíséretében, kinek százada a vármegyeház előtt volt felállítva és a császári-királyi felség nevében 661a vármegye bizottságát feloszlatottnak jelentette ki, a tisztikar lemondását elfogadta, a Bach-korszakból maradt Jablánczy Zsigmondot és Udvardy Ferenczet alispánoknak kinevezte és röviddel ezután a tisztikart újra szervezte.
1862-től kezdve 1867-ig ez a tisztikar állott a vármegye élén.
Klempa Bertalan
kir. tanácsos, alispán.
Az 1866-iki hadjárat befejezése.
1866-ban a fejedelem Olasz- és Poroszországgal háborúba keveredvén, a Benedek táborszernagy vezetése alatt álló északi hadsereg Königgrätznél, vagy, mint a német írók jelzik, Sadovánál tönkre ment, tehát teljesen harczképtelenné vált és a Jabloniczi-szoroson, részint pedig a Morva mentén Lamacs felé, Pozsonyon keresztül húzódott Komárom felé. Jul. 22-én hajnalban a Pozsony szomszédságában levő Lamacs és Hidegkút községek határaiban megszólalt az ágyú. A poroszok a még tűrhető karban levő osztrák utóhadat megtámadták és ezt dél tájban körülkerítették, a mely hadi műveletnél egy stomfai uradalmi erdész segédkezett nekik, a mennyiben az osztrákok előtt ismeretlen úton az osztrákok háta mögé vezette őket. Az osztrák csapatok csak azért nem váltak hadi foglyokká, mert a hadakozó felek főparancsnokságai öt napra fegyverszünetet kötöttek, mely alatt a béke beállt. Az osztrákok eme cseh- és morvaországi katasztrófája következtében a bécsi körök engedékenyebbé váltak, minek következtében rövid idő mulva megtörtént az országos kiegyezés. A megyebizottságok ugyan meg nem alakultak, de már 1866-ban országszerte megindult az úgynevezett "epuratio", a mely abból állott, hogy a főispán a vármegye bizalmi férfiait egybehívta s az értekezleten elhatározottak nyomán az ideiglenes s jövőre biztosítékokkal nem bíró tisztikarnak gyengébb részét kiselejtezve s ezek helyét új egyénekkel töltötte be. Pozsony vármegyében is megtartották ezt az értekezletet, de a vármegye bizalmi férfiai, több oknál fogva, és különösen azért, mert előrelátható volt, hogy legközelebb gyökeres fordulat fog beállani, a kiselejtezést mellőzendőnek mondták.
Az 1867-iki tisztújítás.
1867 április 12-én volt az első alkotmányos vármegye-gyűlés, melyet a már 1848-ban és 61-ben főispáni tisztet viselt s most is főispánná kinevezett Pálffy József gr. vezetett, s a melyen a tisztújítást április 24-ére tűzték ki.
A tisztújítás április 24-én és a következő napokban fennakadás nélkül meg is történt a következő eredménynyel: (a zárójel alatt levő megjegyzés a még életben levő tisztviselők mostani foglalkozását tünteti fel) alispán: Bittó Kálmán, Ollé Lajos, főjegyző: Bacsák Pál (ny. jószágkormányzó); aljegyzők: Csarada János, Botló Károly, Petőcz Gyula; főügyész: Vermes Mór; alügyészek: Petrovics Gyula, Büky György; főpénztáros: Szeleczky Károly; főszámvevő: Bittó Ferencz; alszámvevő: Petőcz József; levéltáros: Laurenty János; törvényszéki ülnökök: Petőcz Sándor, Petőcz István, Olgyay Miklós, Kovács Endre, Földes Gyula (magánzó), Prileszky István, Bertalanfy János, Németh Lajos (kir. kuriai bíró), Orosz László, Andrássy Dénes, Csörgey Titus; telekkönyvi előadók: Loó Mór és Michnay Jenő (kir. járásbíró); árvapénztáros: Németh József; ellenőr: Deák Lajos; főorvos: Nadenicsek Domonkos; várnagy: Csóka Endre; főbírák: Kuklenik József, Bittó Béni (magánzó), Nagy László,27 Kiss Károly, Malatinszky József, Bittsányi István; szolgabírák: Kracsenics Rezső, Rájner Miklós, Takáts Ambrus, Takáts Kálmán, Kondé Gyula, Szelle István, Pitroff Rezső, Burián Pál (idősbb jelzővel, ny. kir. táblai bíró), Szászy Ágost (magánzó), Szőllőssy Gyula, 662Tóth Albert és Boltizsár István; esküdtek: Szigeti Gáspár, Bézay Szilárd (ny. főszolgabíró), Ernyey János (j. magánzó), Farkas Gyula, Bittó Lipót, Farkas Lajos, Bittó Sebestyén, szemrtnik Lajos, Kondé Ferencz, Gálfy Ignácz, Szabó Károly, Vermes Péter (j. magánzó), Fekete Antal, Farkas Gáspár, Kiss Mihály,28 Döbrentey Imre, Kákonyi Károly, Radics Lajos, Szecsey György, Vitál Imre, Szovinecz István, Buócz Gyula, Wagenhoffer János és Lukács Károly.
A törvényhatóságnak főtörekvése volt a közigazgatásnál észlelhető hiányok eltávolítása, tehát lehetőleg jó adminisztráczió és a rossz utak kiépítése, melyben a nyiltfejű első alispán, Bittó Kálmán (a másodalispán, Ollé Lajos a törvényszéknek volt elnöke) s a kitünő szervező, Bacsák Pál főjegyző adták meg a kellő irányt. 1869 aug. 19-én tárgyalta a vármegye a belügyminiszter leiratát, mely szerint Pálffy József gróf, megrendült egészségére való tekintettel, főispáni tisztétől fölmentetett, a mit a vármegye a legnagyobb sajnálkozással vett tudomásul. 1871 augusztusáig nem volt főispán; ekkor Pálffy János grófot nevezték ki, a ki állását azzal foglalta el, hogy a vármegye szolgálatában elaggott tisztviselők özvegyei és árvái javára egyelőre 5000 frt alapítványt tett, a vármegyekórház alapját 600 frttal szaporította s főispáni fizetését a Modorban fennálló férfi- és a Pozsonyban szervezendő női tanítóképző intézetnek ösztöndíjak alakítására felajánlotta. Sokan a legnagyobb reménynyel néztek az új főispán működése elé, mások pedig aggódtak, mert mindenki tudta azt, hogy a nemes törekvésekkel eltelt gróf, ifjúsága nagy részét külföldön töltötte, Angol- és Francziaországban, a melyeknek intézményeit összehasonlítva a hazaiakkal, neki kétszeresen érezni kellett elmaradottságunkat. Ezen ugyan teljes erővel segíteni iparkodott, a minek azonban legnagyobb akadálya az volt, hogy nem ismerve a helyi viszonyokat, néha oly eszközökhöz nyúlt, melyek nemes törekvéseit gyakran meghiúsították.
Az 1872-iki tisztujítás.
1872-ben (január 1-én) történt a bíróságoknak a közigazgatástól való elválasztása s ennek következtében jan. 30-án általános tisztújítás, a melyen megválasztattak a következők:
Alispán: Bacsák Pál; főjegyző: Schott József; aljegyzők: Botló Károly, Sprintzer János, Ollé Bencze; ügészek: Petrovics Gyula, Horváth Géza; pénztáros és ellenőr: Szeleczky Károlly és Krascsenics Kálmán; főmérnök: Kiss Lipót; almérnök: Dömötör Kálmán (magánzó); főszámvevő: Gersics György; alszámvevő: Nagy Ágost (főbíró; főorvos: Lendvay Benő; levéltáros: Leurenty János; árvaszéki elnök: Petőcz István; ülnökök: Botló Ignácz, Baján László (jelenleg is), Bacsák Kálmán; árvapénztáros és ellenőr: Németh József és Deák Lajos; főbírák: Krascsenics Rezső, Takáts Kálmán, Molnár László (nyugalomban), Döbrentey Imre, Szőllőssy Gyula és Szovinecz István. A tisztikartól a bírósághoz átmentek: Bicsányi István, Kuklenik József, Pitroff Rezső, Kovács Endre, Kondé Gyula, járásbíráknak. - Olgyay Miklós, Csörgey Titus, Földes Gyula, Andrássy Dénes, Orosz László, Malatinszky József, Burián Pál, Kiss Károly, Szászy Ágoston, kir. törvényszékí bíráknak. - Gáspár László, Karenovics Pál, Szelle István, Hussz János, Szladics Károly és Olgyay László albíráknak.
A tisztújítást megelőzőleg a főispán annak a nézetnek adott kifejezést, hogy felfogása szerint helytelen dolog az, hogy a választás alatt a jelölt a teremben tartózkodik, a mi különben is zajos jelenetekre szolgál alkalmul. A vármegye a főispán kívánságát határozattá emelte, mire a két alispánjelölt (Bittó Kálmán és Ollé Lajos) a termet elhagyta. A névszerinti szavazás eredménye nem volt kétséges. Bittó Kálmán igen nagy többséget nyert, de a határozat még nem volt kihirdetve, midőn Bittó Kálmán néhány barátja ennek lakására ment és őt a választás színhelyére hívta. Alig csillapult le a viharos éljenzés, midőn a főispán a legerélyesebb hangon rendreutasította Bittót azért, hogy a vármegyének csak az imént hozott határozatát megszegte. Bittó néhány szóval kijelentette, hogy út úgy értesítették, hogy már meg van választva, azután a termet elhagyta; a főispán a választás eredményét kihirdette, mire Bittó Kálmán székét elfoglalta, de nem minden keserűség nélkül, mert, hisz ő közel két évig a főispáni teendőket is vitte a közönség legnagyobb megelégedésére s most magát a főispántól mélyes sértve érezte. Ennek a keserűségnek következménye volt, hogy az űléseket oly ügyesen vezetni tudó Bittó Kálmán az ilyenben újoncz főispánt nem támogatta, a mi a főispánnak sok kellemetlenséget okozott. Végre, Bittó Kálmánt 1872. év szeptember havábanképviselővé választották s helyét a főjegyző, Bacsák 663Pál foglalta el, a kinek főtörekvése folt a főispánnal való jó egyetértés és ez által a közigazgatás lehető tökéletesítése. De a főispánban a bizalmatlanság - az előzmények után - az ügymenet kárára nagyon megerősödött és az állapot már-már tarthatlanná vált. 1874 április 30-űn interpellácziót intéztek az alispánhoz az iránt, hogy miképpen tűrheti ő azt, hogy a főispán a kinevezés alá kerülő állásokra - teljesen mellőzve a régi tiszviselőket - idegeneket nevez ki. Erre az alispán azt felelte, hogy a vármegyerendezési törvény 53. §. b. pontja szerint a főispán őt a kinevezéseknél meghallgatni volna köteles, de ezt a főispán elmulasztotta. 1874 június 7-én több tekintéyles vármegyebizottsági tag gyűlt össze Gyiokó Szilárd magyarbéli kastélyában, a hol megbeszélték a másnapi gyűlés teendőit. A vármegye értelmisége tudta, hogy valami erős dolog készül, de nem volt tudomása arról, hogy mely oldalról fog történni a támadás. Január 8-án Pálffy János gr. főispáni helytartó elnöklete alatt megtörtént a gyűlés, melynek elején Olgyay Zsigmond azt a kérdést intézte az alispánhoz: "Igaz-e, hogy bizonyos hirlapi közlemények következtében a fő- és alispán közt a közügyre is mélyen kiható súrlódások vannak?" Erre Bacsák Pál alispán fölkelt és körülbelül egy óra hosszat beszélt. Bemutatva a főispánnal váltott leveleket, előadta, hogy a "Pozsonyvidéki Lapok"-ban névtelen közlemény jelent meg, a mely a szeredi jegyzőt hivatalával való visszaéléssel vádolja. Habár a szóló magából a közelményből meggyőződött arról, hogy a vád alaptalan, mégis, tekintve a főispán kívánságát, a jegyző ellen fegyelmi vizsgálatot rendelt el s ezzel a járás főbíráját bízta meg. A vizsgálatból a vád alaptalan volta kiderült; erről az alispán a főispánt az iratok közlése mellett értesítette, azzal a hozzáadással, hogy itt további eljárásnak helye nincs, de ha a főispán kívánja, kész a vádat a hírlapban megczáfolni, mire a főispán április 6-án kelt és felolvasott levelében az alispán személyét és állását mélyen sértő nyilatkozatokat tett. Ezután az alispán részletesen előadta azokat a panaszokat és tényeket, a melyek az ügykezelést és az egész ügymenetelt nagyban veszélyeztetik s a melyek a kormány intenczióival sem egyeztethetők össze. Most az interpelláló a következő határozati javaslatot adta be: "A vármegye azt az irányt tartja helyesnek és azt az álláspontot vallja a magáénak, a melyet az alispán képvisel és követ, azért az alispánnak és a vele működő tisztikarnak bizalmat szavaz és kijelenti, hogy az ellentétes irányok egymás mellett a megye üdvére nem működhetnek." Erre szenvedélyes vita fejlődött ki. Voltak egyesek a főispán pártján is, de annál többen támadták, nem egyszer kíméletlenül az elnöklő főispánt, a ki halványan ugyan, de mozdulatlanul ült elnöki székében. Végre névszerinti szavazás következett, az indítványt 66484 szóval 2 (Németh Sándor és Földes Gyula) szavazat ellenére elfogadták s a főispán a határozatot kihirdette. Aug. 24-én érkezett a belügyminiszter leirata, melylyel a határozatot megsemmisítette és a decz. 15-iki gyűlésre érkezett be a jelentés, hogy Pálffy János gr. állásáról lemondott s lemondása elfogadtatott. A nemes gróf elkeseredésében a vármegyétől teljesen visszavonult, sőt még a virilisták lajstromából is töröltette magát.
Bartal Aurél
főispán.
Fontosabb határozatok 1872-től.
Ez időtől kezdve a vármegye csendesen, de serényen működött, iparkodott a közigazgatásnak az egész vonalon való fejlesztésére. Időrend szerint közöljük az érdekesebb határozatok kivonatát: 1872 márczius 19-én 52 szóval 22 ellenében elítéli a megye a Tisza Kálmán-féle osbrukcziót s a Deák-pártnak bizalmat szavaz; november 12-én feliratot intéz a kormányhoz a jezsuiták beözönlése ellen. 1875 május 15-én Esterházy István gr.29 főispánná való kinevezése és beiktatása. 1877 deczember 18-án jelenti az alispán, hogy a gyújtogatók ellen statáriumot hirdetett ki, mire a tűzesetek azonnal megszűntek. 1878 november 18-án a király köszönő iratának felolvasása azért, hogy a mozgósítás alkalmával a katonák oly gyorsan bevonultak. 1879 junius 25-én jelentés, mely szerint a jét 19 községben mindent elvert; inségi bizottság alakult s az év folyamán serényen működött. 1880 deczember 20-án Bacsák Pál állásáról való lemondása és elbúcsuztatása. Ugyanezen az űlésen szóba került a pozsonyi kórház ügye, melynek telkét Pozsony városa az 50-es évek elején volt beteglétszám alapján, 30000 frt tőke értékben, oly föltétel alatt adta át, hogy a pozsonyvárosi szegények ingyen ápoltassanak a mi mintegy 1500 frt évi kiadást képviselt, míg most a városi szegények ápolása a 10000 frtot is meghaladja, s az így támadt kiadási többletet a vármegyebeli betegek és községek kénytelenek viselni. A vármegye fölírt e tárgyban s megkezdődtek a tárgyalások és pedig jó eredménynyel, a mennyiben a vármegye közönsége e jogtalan tehertől megszabadult. 1881 jan. 24-én Schott József alispánná választása. 1882 november 20-án Kossuth Lajost a megye 80-ik születésnapja alkalmából örömmel üdvözli. Kossuthnak erre az üdvözletre való feleletét 1883 április 9-én olvasták fel. 1883 decz. 17-én a vármegye elvállalja az újonan alakult Pozsonyi Magyar Közművelődési Egyesülettel szemben a védőséget. Az egyesület élén Rimely Károly dr. apát, 1884 őszétől kezdve Pálffy István gr. állott, 1901-től kezdve pedig Apponyi Albert gr.30 áll.
Az egyesület főjegyzője 1887 márcziuásig id. Burián Pál volt, 1895 végéig Németh Dezső dr., aztuán rövid ideig Szmertnik Endre, kinek halála után Lázár Kálmán választatott meg, a ki a jegyzőséget 1901 végéig viselte, a mikor ismét id. Burián Pál foglalta el az állást. Az egyesület vagyona 1902 decz. 31-én 52.706 K. 72 fillér volt.
1885 május 18-án ünnepelte a vármegye Esterházy István grófnak 10 éves főispáni jubileumát. 1885 aug. 31-én érkezett be a jelentés Schott József alispán elhalálozásáról, mire Klempa Bertalan31 főjegyzőt 189 szóval 665Földes Gyula 76 szavazata ellenében alispánná választották. 1889 febr. 19-én 73 szótöbbséggel kimondotta a vármegye, hogy a tárgyalás alatt levő véderőtörvény 25. paragrafusát a nemzet alkotmányára sérelmesnek tartja, s ilyen értelemben fölír. Jún. 15-én leirat érkezik a vármegyéhez, mely szerint Esterházy István gróf főispáni állásától fölmentetett, s helyette Zichy József32 gróf neveztetett ki, a kit azonnal be is iktattak.
Majláth György.
1890 május 12-én jelentés érkezik a Tisza-kormány bukásáról és a Szapáry kormány kinevezéséről. 1891 febr. 16-án a községi állatorvosi intézmény meghonosítása, s a csallóközi vasúti építéséhez küldöttség kirendelése. 1892 nov. 26-án Kossuth Lajost 90. születésnapjának alkalmából melegen üdvözlik. 1893 május 15-én több törvényhatóság megkeresésére, melyekben aggodalom van kifejezve az egyházpolitikai törvényjavaslatok tartalmára nézve, a megye 150 szóval 92 ellenében napirendre tért át, a mi a javaslatok ellen állástfoglaló főispánt annyira elkeserítette, hogy lemondással fenyegetődzött, mire a vármegye nyomban felírt, hogy a főispán lemondását ne fogadják el. Mégis, midőn nov. 27-én a főispán fölmentését és az azonnal beiktatott Szalavszky Gyula kinevezését felolvasták, a fölmentést a vármegye tudomásul vette. 1894 decz. 17-én a vármegye 124 szavazattal 64 ellen elfogadta, hogy a kormánynak az egyházpolitikai törvények szentesítése alkalmával köszönet szavazandó meg. 1895 febr. 18-án tárgyalták a Bánffy-féle miniszterium kinevezését. Nem akarunk sebeket felszaggatni, azért a választásoknál történt dolgokat mellőzzük. 1896 febr. 24-én a vármegye 70.000 frtot utalványozott az útalapból a csallóközi vasút kiépítésére. Május 18-án volt a millenáris díszgyűlés, melyen Zsigárdy Gyula tartott a jegyzőkönyv szerint "föülmulhatatlan szónoki művészettel" ünnepi beszédet. 1898 április 11-én az 1848-iki törvények szentesítésének 50-ik évfordulója alkalmából díszgyűlés volt, melyben Gond Ignácz esperes tartott díszbeszédet, s melyből hódoló felirat ment a királyhoz. 1899nove. 28-án tudomásul vette a vármegye Szalavszky Gyulának főispáni állásától való fölmentését, elbúcsuzott tőle, s az új főispánt, Vay Dénes bárót beiktatta. Ugyanekkor Bartal Aurél indítványára az ellenzék obstrukczióját helytelenítette. 1891 decz. 12-én volt, Osztroluczky Géza, Trencsén vármegye főispánja, mint kormánybiztos elnöklete alatt, az általános tisztújítás, a melyen a tisztikar megválasztatott, jelesen:
Alispán: Klempa Bertalan; főjegyző: Petőcz Jenő; aljegyzők: Füzék Sándor, Horváth Géza, Vermes Samu, Paulovics János; ügyészek: Petrovits Ödön,33 Olgyay Árpád; főorvos: Zsigárdy Aladár dr.; a kórház főorvosa: Krisztián János dr.; az árvaszék elnöke: Prikkel Lajos; ülnökök: Botló Ignácz, Baján László, Lajszky Lajos dr., Gödölle Kálmán, Lázár Kálmán; jegyzők: Sztrelka János, Rásó Gyula dr.; árvás-nyilvántartó: Szabó Zsigmond; levéltáros Spalovszky Gyula. A járásokban: főbírák: Bézay Szilárd (Pozsony), Nagy Ágost (Malaczka), Vermes Zoltán (Nagyszomba), Burián Pál (Szempcz), Druga Sándor (Somorja), Németh Dezső dr. (Dunaszerdahely), Új István (Galánta); szolgabírák: Bincsik Pál, Mayer 666György, Peczkó J., Holba Ernő, Perger István dr., Nedeczky Jenő, Ernyey Gyula, Galgóczy Jenő,34 Prikkel Dezső, Nagy Rezső, Vermes Ferencz, Panajott Gyula és Jandli-Döbrentey Sándor.
A 70-es évek elejétől kezdődőleg a vármegye nagyszámú szabályrendeletet alkotott, megteremtette a tisztviselők nyugdíjalapját, a mely 1902 decz. 31-én 362.000 K. vagyonnal bírt és ugyanekkor a 220.000 K. vagyonnal rendelkező jegyző-nyugdíjalapot.
1902 jan. 17-én tárgyalták azt a leiratot, mely szerint a már mintegy félév óta nem működő Vay Dénes báró főispáni állásától fölmentetett, s ettől kezdve 1903 decz. 20-ig Klempa Bertalan alispán látta el a főispáni teendőket is. 1903. decz. 21-én Bartal Aurél foglalta el a főispáni széket.
1903. évi január hóban történt a fő- és árvapénztárban kezelt értékeknek a kir. adóhivatalba való átadása. Átadott összesen: az árvapénztárból tőkék és elkönyvelt értékek czímén 3.931,914 kor. 52 fill. A főpénztárban kezelt értékek és alapítványok értéke kötelezőkben, értékpapirokban és készpénzben 2.810,419 kor. 91 fill. volt. Összesen tehát 6.742,334 kor. 43 fill. értéket és készpénzt adott át a vármegye a kir. adóhivatalnak és dícséretére válik a vármegyének, hogy a főkönyvek és a pénztárakban őrzött értékek között egy fillér különbözet sem mutatkozott és bár az átadás hetekit tartott, a mi az átadási munkálatok alaposságát bizonyítja, az átadásnál egyetlen fennakadás sem történt.
Az 1903. februárban tartott közgyűlésből felírt a vármegye az országgyűléshez, hogy azok a III. osztályú kereset-adó alá eső polgárok, a kik czégüket nem magyar nyelven is hirdetik, törvényhozási intézkedés útján pótadóval rovassanak meg, és hogy az álladalmi egyedárúság tárgyát tevő ingóságok elárúsítására csak magyarul tudó magyar honpolgárok nyerjenek engedélyt. A felíratot 1903. évi nov. elejégi 57 törvényhatóság támogatta és a megyében és Pozsony városában a feliratnak az a látható eredménye van, hogy a dohányárús boltokról eltűntek a német czégtáblák.
Az 1903. decz. 21-én tartott közgyűlésben volt Bartal Aurélnak a főispáni székbe való beiktatása, és mivel Bézay Szilárd, pozsonyi járási főszolgabíró nyugdíjba ment, ugyanakkor volt a részletes tisztújítás, melyen Füzék Sándor első aljegyzőt központi főbírónak választották, minek következtében a II., III., IV. aljegyző egy fokkal előlépett és IV. aljegyzővé Heim Narcziszt választották meg; ugyanakkor a főispán Dóka Sándort, Bartal Jánost és Józan Istvánt közigazgatási gyakornokká nevezte ki és a jegyzői karba osztotta be őket.
Megemlítendő, hogy Pozsony vármegye közigazgatása mintaszerű, a mit az alább következő ügyforgalmi kimutatás is bizonyíthat.
A vármegye 1903. évi ügyforgalmi kimutatása:
A hivatal és hivatalfőnök megnevezése Hátralék
1902-ből Befolyt
1902-ben Összesen Elintéz-
tetett Elintézetlen
maradt
Központ, alispáni hivatal, alispán: Klempa Bertalan 251 31007 31258 31115 143
Pozsonyi járás, főbíró: Bézay Szilárd - 12313 12313 12282 31
Alsócsallóközi járás, főbíró: Németh Dezső dr. - 15067 15067 15051 16
Felsőcsallóközi járás, főbíró: Drugha Sándor - 18301 18301 18273 28
Galántai járás, főbíró: Új István - 20508 20508 20507 1
Malaczkai járás, főbíró: Nagy Ágoston - 14099 14099 14079 20
Szempczi járás, főbíró: Burián Pál ifj. - 8523 8523 8523 -
Nagyszombati járás, főbíró: Vermes Zoltán - 14500 14500 14500 -
Bazin rtv., polgármester: Machatt Antal - 6585 6585 6585 -35
Modor rtv., polgármester: Boruta Pál - 3876 3876 3871 5*
Nagyszombat rtv., polgármester: Francisci Lajos dr. - 10136 10136 10089 47*
Szentgyörgy rtv., polgármester: Jánoska Gyula - 3010 3010 3010 -
Pozsony vármegye élén 1809-tól kezdődően a következő főispánok és főispáni helytartók állottak (az évszám az elhalálozás vagy lemondás idejét jelenti): 1809. Pálffy József gr.; 1810. Pálffy Lipót gr.; 1822. Pálffy Károly gr.; 1825. Pálffy József hg.; 1827. Pálffy Ernő gr.; 1828. Pálffy Fidél gr.; 1832. Pálffy Ferdinánd gr.; 1835. Pálffy Ferdinánd Lipót gr.; 1841. Pálffy 668Károly gr.; 1847. Pálffy Móricz gr.; 1848-49. Pálffy József gr.; 1861. ugyanaz; 1862-67. Neszter József, 1867-69. ismét Pálffy József gr.; 1871. Pálffy János gr.; 1875. Esterházy István gr.; 1889. Zichy József gr.; 1893. Szalavszky József; 1898-901. Vay Dénes báró, 1903-tól pedig beleházi Bartal Aurél.
A dévényi Árpád-szobor.
Saját felvételünk
Pozsony vármegye alispánjainak névsora 1809-tól kezdve: Galgóczi Antal (1810. leköszönt); Pettényi János és Gudits Ferencz (1810); székhelyi Majláth György36 és galánthai Fekete János (1817); Majláth György 1812-ben királyi biztosnak kinevezve; galánthai Fekete János és beleházi Bartal György (1822); 1823-ban Fekete János táblabírónak kineveztetvén, helyébe 1824. Bartal György és másodalispánnak Olgyay Zsigmond lett megválasztva, utóbbi csakhamar táblabírónak neveztetvén ki, helyébe kisjókai Takáts Gáspárt választották. 1828. Bartal György királyi itélőmesterré neveztetvén ki, helyette kisjókai Takáts Gáspárt és másodalispánnak sárosfai Bittó Bénit választották. Takáts 1831-ben kolerában meghalt, mire Bittó Béni és Fekete Ferencz választatott meg, utóbbi csakhamar követté lett s helyét nyéki Németh János foglalta el; ez is követté választatván, helyét 1833-ban Jablánczy József foglalta el. 1837-ben Bittó Béni és Jankó Mihály, 1846. Jankó Mihály és Petőcz György, utóbbi 1849 május 24-én agyonlövetett, 1861. Olgyay Titus és Bittó Kálmán, 1862. a főispáni helytartó által kinevezve Jablánczy Zsigmond és Udvardy Ferencz, 1867. Bittó Kálmán és Ollé Lajos, 1872-től csak Bittó Kálmán, ez 1873-ban képviselővé választatván, benefai Bacsák Pál, 1880-tól Schott József, 1885-től Klempa Bertalan volt a vármegye alispánja.
* * *
Források: a vármegyei levéltári adatok és jegyzőkönyvek, a r. tan. városok jegyzőkönyvei, a szerző birtokában levő egykorú följegyzések, Rüsztov: "Magyar hadjárata", Klapka: "Emlékirataim".
--------------------------------------------------------------------------------
0. Az olgyai Olgyay-család, mely családfáját az első település koráig fel tudja vinni, Pozsony vármegye történetében nagy szerepet játszik. 1824-ben Olgyay Zsigmond alispán. A mult század 40-es éveiben Olgyay Titus volt főjegyző, követ, alispán, 1861-ben ismét alispán. Az 50-es években és 62-ben a nagytehetségű és igen jellemes embert magas hivatalokkal kecsegtették, ő azonban inkább megfogta az eke szarvát, hogy nagyszámu családját csekély jövedelméből fenntarthassa, de a csábításoknak mindig rendületlenül ellentállt. Ugyanilyan jellemes ember volt Olgyay Lajos szolgabíró és több izben országgyűlési képviselő, valamint Olgyay Miklós, kir. törvényszéki bíró, kinek fia Árpád, jelenleg tiszti főügyész. Ifjabb Olgyay Zsigmond táblabíró és képviselő volt, fia Oszkár, mint ny. államvasúti főfelügyelő Pozsonymegyében gazdálkodik.1. A kelet, a mennyiben a szövegből ennek ellenkezője ki nem tünik, mindig a tárgyalás napját jelzi.2. A kisjókai Takáts családnak tajga Gáspár, az 1825-iki országgyűlésen követ volt és a legliberálisabb irány híve. 1828-ban alispán lett. Ambrus és Kálmán 1861. és 67-ben szolgabírák voltak.3. A sárosfai Bittó család, mely őseit a telepítés koráig fel tudja vinni és mindig e vármegyében élt, mindenkor nagy befolyást gyakorotl Pozsony vármegye működésére. 1828-ban Bittó Béni alispán volt, s azután követ. Fiai közül István volt miniszterelnök, nem szerepelt a vármegyében. Ellenben Béninek legidősebb fia Kálmán, a 40-es években a megye al- és főjegyzője. 1861-ben és 1867-72-ig alispánja, nagy tekintélynek örvendett a vármegyében. 1873-ban képviselővé választották. Mint nyugalmazott honvédelmi miniszteri tanácsos halt meg 1897-ben. Kálmánnak fiai: István és Dénes tekintélyes megyei birtokosok. Kálmánnak fivére Béni, a megyei jegyzői karnak volt 1862-ben kiváló tagja. 1867-ben főbíró lett, később országgyűlési képviselő. Ma is vezérszerepet játszik a vármegyeházán és mindama körökben, a hol megfordul.4. A nyéki Németh család állandóan résztvett Pozsony vármegye közéletében. Vendel táblabíró volt; János 1832-ben alispán, 33-ban követ, 37-ben ismét alispán; Sándor 48-ban főbíró, 1861 és 67 után haláláig tekintélyes vármegyebizottsági tag volt. Dezső jelenleg főszolgabíró, Aladár pedig az alispáni iroda vezetője.5. Derghi Somogyi Antal (született Vizkeleten 1811-ben), régi megyei családnak nagytehetségű sarja, kora ifjúságától kezdve a vármegye ellenzékének vezére volt. A főispán 1833. február 11-én "jeles ildomossága és a törvénygyakorlás ideje alatt tanúsított dícséretes iparkodása és alkalmaztatása tekintetéből", tiszteletbeli jegyzőnek nevezte ki; de később szabadelvű irányzata a főispánt boszantotta és ezért lemondásra késznyerítette. 1844-ben követnek volt kijelölve, de az erős főispáni nyomás elbuktatta. Tevékenységét azután Szatmár vármegyében fejtette ki. 1848-49-ben a képviselőház tagja és Kossuth rendületlen híve volt. Emigrált és Maltában nyelvtanítással kereste kenyerét. 1867-ben hazajött, de a politikai életben már nem vett részt, hanem, bár kissé rendszertelenül, tudományos búvárkodással foglalkozott. Neve 1902-ben ismét forgalomba került a hirhedt Karacsay-kodex tartalmának megvitatása alkalmából. Sokan azt állították, hogy a kodexet ő gyártotta, de a kik az öreg urat ismerték, meg vannak győződve arról, hogy ő nem volt csaló, hanem tán ő is egyike a megcsalatottaknak.6. A benefai Bacsák-család már a XVII. században alispánokat adott a vármegyének. Bacsák Miklós a 30-as évektől kezdve 48-ig tiszti főügyész volt s mint ilyen, pártatlan igazságszeretetével s ügybuzgalmával tünt ki. Fia Pál (született Szászon 1836-ban) 1861-ben aljegyző, 67-ben főjegyző, 73-ban alispán lett. Utóbbi két hatástkörében rendkívüli szervezőképességének adta jelét. 1880-ban megvált az alispáni széktől és a Pálffy hg.-féle hitbizomány jószágkormányzója lett és mint ilyen a nagyon rossz anyagi körülmények közt levő uradalmat teljesen rendbe hozta. Fivére István szászi birtokán gazdálkodik. A család egyik tagja, Bacsák Kálmán a 80-as években mint árvaszéki elnök halt meg.7. A Dóka- család a XVIII. században már szerepelt. Egyik tagja, Mihály, 1800 körül főbíró volt, úgyszintén ennek fia, a föntemlített László, 1848 előtt főbíró és táblabíró volt, jelenleg D. Sándor vármegyei közigazgatási gyakornok, a M. Közművelődési Egyesület aljegyzője.8. Apponyi György gr. életrajzi adatait más helyen közöljük.9. A gútori Földes-család Pozsonymegye történetében szép szerepet játszik. Földes Joakim a mult század 30-as és 40-es éveiben a vármegye főadószedője és helyettes alispánja volt, 67-ben tevékeny megyebizottsági tag. Ennek most is életben lévő fia, Gyula, a pozsonyi gazdasági egyesület és ügyvédi kamara alelnöke, a pozsony-vármegyei Dunaármentesítő társaság igazgatója, a honvédegylet elnöke.10. Beleházi Bartal György 1809-től kezdve 1849-ig a közpályán működött. Életrajzi adatait más helyen közöljük. Fiai közül György, volt kereskedelmi miniszter, a vármegye életében nem szerepelt, de annál inkább összeforrt a vármegyével másik fia, János, a ki szolgabíró, követ, később képviselő és a vármegye bizottságának tevékeny tagja volt. Jánosnak fiai közül Kálmán és Ferencz most is tevékeny részt vesznek a közéletben, valamint Pálnak fia, Aurél, aki 1856-ban született Pozsonyban, a hol tanulmányait is végezte. 1875-1880-ig Pozsony vármegye tiszteletbeli, majd rendes jegyzője volt. A vármegyének egyik vezérfia s mint ilyen évek óta a közigazg. bizottság tagja volt; a gazdasági egyesületnek most is másodelnöke. 1901-ben szabadelvü párti programmal a dunaszerdahelyi kerület képviselőnek választotta őt. 1903 deczemberében Pozsony vármegye és város főipsánjává neveztetvén ki, hivatalába 1903 decz. 21-én iktatták be. Az új főispánt mind a két törvényhatóság közönsége rokonszenvesen fogadta.11. A galánthai Fekete család egyike a legtekintélyesebbeknek. A múlt században János és Ferencz alispán és követ volt. Az 1832-36. úrbéri törvényeket Ferencz állította össze. Ifj. János az 50-es években osztrák báróságot nyert, ennek fia Aladár a megyebizottságnak tevékeny tagja, Árpád pedig kir. járásbíró.12. Benyovszky Péter több országgyűlésen követe volt a vármegyének, de a konzervativ hajlamú férfiú a szabadelvű irányzattal egyetérteni nem tudván, lemondott állásáról. Fia Lajos nagybirtokos Nagy-Léghen.13. A pókatelki Kondé család tagjaival állandóan találkozik a megyei levéltában kutató. Jelenleg K. János nyugalmazott pénzügyigazgatósági helyettes.14. Szászy Ambrus, volt apaji birtokos, udvari tanácsos volt; gyermekei közül László kúriai bíró, Ágost ny. törvényszéki bíró. Lajos gyermekei: Gyula és Sándor meghaltak.15. A borsai Szüllő-családból származott György 1849.-i országgyűlési képviselő, néhai Géza szintén képviselő, kinek fiai Árpád és Géza, az utóbbi jelenleg is orsz. képviselő.16. Az ötvenes években Pozsonymegye főnöke.17. Ábrahámffy János kosuti nagybirtokos 1848 előtt szolgabíró volt és a 60-as évek végén bekövetkezett haláláig nagy tekintélynek örvendett a megyében és különösen a külső járásban, a hol most is életben levő fiát, Gyulát, a megyebizottság tagját, ismételten képviselővé választották.18. A Petőcz-család két század óta szerepel a vármegye történetében. A vértanu György, az 1844-iki országgyűlésen követ volt, előbb főjegyző, utóbb alispán. Fivére, Vendel, táblabíró volt a 40-es években. Ennek fia Gábor, jelenleg a pozsonyi kir. törvényszék elnöke, a megyebizottság tagja. Ezenkívül Petőcz István táblabíró és 1867-ben az árvaszék elnöke, Petőcz Sándor megyei törvényszéki bíró volt. Fia Jenő, Pozsony vármegye főjegyzője, Petőcz Kálmán előpatonyai birtokos.19. Hogy négy gyermek apja, kik közül a legidősebb csak 4 éves, a most is életben levő János pedig csak csecsemő, az kimaradt a hirdetésből.20. Erdődy Pálffy István gróf, v. b. t. t., császári és királyi kamarás, pozsonyi gróf, a család szeniora, született 1828 jún. 3-án. Egyike ama nagybirtokosoknak, a kik a vármegyei közügyek iránt melegen érdeklődnek. 1885-től 1901-ig a Magyar Közművelődési Egyesület elnöke volt, 1864-től pedig a mai napig fáradhatatlan elnöke a pozsony-vármegyei gazdasági egyesületnek. Béla fia szintén résztvesz a megyei közügyekben.21. Az Erdődi Pálffy grófok között, kik többé-kevésbbé mind aulikusok voltak, kivált az 1801-ben született és 1876-ban meghalt József gróf szabadelvű irányával. 1848-ban a vármegye főispáni helytartója volt. 1861-ben ismét ezt az állást foglalta el s ekkor kitünt az 1848-iki alkotáshoz való hű ragaszkodásával. 1867-ben újra főispán lett, mely állását 1869-ig a közönség legnagyobb megelégedésére töltötte be.22. A budafai Vermes család nevével állandóan találkozunk a vármegye jegyzőkönyveiben. Vincze táblabíró, Ignácz 1849-ig vármegyei levéltáros, Mór 1861 és 1867-ben ügyész volt. Jelenleg Péter tekintélyes földbirtokos, Zoltán főszolgabíró, Ferencz szolgabíró, Samu aljegyző.23. A Rajeczi (vagy a levéltárban levő adatok szerint helyesen Ragácsi) Burián családnak a XIX. században több tagja szerepelt a vármegyében. Így B. Ignácz már a 30-as években, továbbá 1861-ben a vármegye táblabírája volt, 1867 után a közigazgatási és a legtöbb vármegyei bizottságnak tagja. Következetesen a szabadelvű iránynak híve volt. Fivére, B. István, 1840-től kezdve 1848-ig táblabíró, majd tiszti al-, később másodfőügyész. 61-ben táblabíró, 67 után a vármegyebizottsági, később a közigazgatási bizottság tagja. Előbbinek fia id. B. Pál, 67-ben szolgabíró és jelenleg ny. kir. táblai bíró, a magyar közművelődési egyesület főjegyzője, a vármegyebizottság tagja. Az utóbbi ifjabb fia: ifj. B. Pál, a vármegye főszolgabírája, idősebbik fia pedig az 1851-ben született s időközben bárói rangra emelt István, 1872-től kezdve a diplomácziai pályán, mint kairói konzulátusi gyakornok, bukaresti és belgrádi alkonzul, moszkvai főkonzul, szófiai diplomácziai ügynök és athéni követ vált ki és jelenleg közös pénzügyminiszter, Bosznia és Herczegovina kormányzója, valóságos belső titkos tanácsos, császári és kir. kamarás.24. Samarjay Károly 61-től kezdve a 80-as években bekövetkezett haláláig nagyon tekintélyes tagja volt a vármegyebizottságnak. Jelenleg Emil a közigazgatásti bizottság tagja.25. A prileszi Prileszky család tagjai közül kivált István, táblabíró, később árvaszéki ülnök. Antal tekintélyes földbirtokos és Tádé több országgyűlésen képviselő.26. Ollétejedi Ollé Lajos 1861-ben főbíró, 1867-ben másodalispán, urbariális ismeretivel vált ki. Bencze vármegyebizottsági tag, anyakönyvi felügyelő.27. Nagy László 1861-ben a vármegye főjegyzője, 1867-ben főbírája volt. Nagy Ágost jelenleg is főbíró, Miklós a számvevőség föloszlatásáig főpénztáros volt. Ignácz és Vincze vármegyei birtokos, Árpád (báró) főispáni titkár. Ezek azonban nem egy család sarjai.28. A lidértejedi Kiss családnak a vármegye mozgalmaiban érvényesülő tagjai voltak: az 1867. évben megválasztott Kiss Lipót vármegyei főmérnök, Károly főbíró és Mihály esküdt, valamint Sándor a vármegyebizottságnak holta napjáig befolyásos tagja.29. Esterházy István gr. a család erdélyi ágából származott. 1848-49-ben a szabadságharczot végigküzdötte, s egyike volt ama tiszteknek, a kik Görgey üzeneteit az orosz parancsnokkal közvetítették. 1867 után képviselő volt s a balközépnek rendületlen híve. 1875-ben főispánná kineveztetvén, ezt az állását 1889-ig nagy tapintattal töltötte be, a mikor megrongált egészségére való tekintettel leköszönt. Gr. E. István veje volt a 49.-i martirnak, Jeszenák János bárónak; napa, született Forgách Alojzia grófnő, tevékeny részt vett a pozsonyi és a megyei jótékonysági egyesületek működésében. Ennek leánya özv. gr. Esterházy Istvánné, szintén mindenütt ott van, a hol jót kell tenni. Utóbbinak fia, János gróf buzgó elnöke az Orsz. Magyar Szövetségnek.30. Nagyapponyi Apponyi Albert gróf, Györgynek és Sztáray Julia grófnő fia, született 1846 május 29-én, már kora gyermekségében föltünt nagy szellemi fejlettsége, a mi az életben is bevált. 1872-től kezdve országgyűlési képviselő s mint ilyen mindig a nemzeti irányhoz tartozott, 1899-ig, a midőn Széll Kálmán került a miniszteri székbe, őt pedig a Ház elnökévé választották, a mely állásáról 1903 deczember havában leköszönt. Politikai működését más helyen méltatjuk; itt csak azt említjük meg róla, hogy ő, midőn nyilvános szereplése nem akadályozza, állandóan a pozsonyvármegyei Eberhardon lakik, a pozsonyvármegyei bizottmánynak tagja, a Közművelődési Egyesület elnöke.31. Klempa Bertalan kir. tanácsos 1849-ben szül. Detrekő-Szentmiklóson, a XVII. század közepe óta ottlakó nemesi családból. Tanulmányait Nagyszombatban és Győrött folytatta és Pozsonyban végezte. 1872-ben megyei szolgálatba lépett és kitünő szorgalma és képzettsége által gyorsan haladt előre, úgy hogy 1883-ban már a vármegye főjegyzője, 1881-ben pedig alispánja lett. 1901 végétől kezdve 1903 decz. 20-ig a főispáni szék üresedésben lévén, a főispán teendőit is ő végezte. Szorgalmas, lelkiismeretes, ügybuzgó hivatalnok, az alája rendelt tisztviselők valóságos atyja. - A Magyar Közművelődési Egyesület alelnöke.32. Zichy József gr., a főrendiház tagja, v. b. t. t., sz. 1841-ben. Tanulmányait Nagyszombatban, Pozsonyban és Bécsben végezte. Jogtudori oklevelének megszerzése után nagy tanulmányútat tett Európában és Ázsiában. 1865-ben a szempczi választó-kerület képviselővé választotta, 67-ben a kereskedelmi miniszteriumban osztálytanácsos, majd közmunka- és közlekedésügyi miniszter lett. Egy ideig Fiume kormányzója volt, majd Pozsony vármegye főispánjává nevezték ki, a mely állásáról az egyházpolitikai viták alkalmából lemondott s azóta a politikától visszavonult.33. Petrovits Ignácz 1848-ban esküdt, 61-ben szolgabíró, 67-ben közgyám volt. Fia, Gyula al-, később főügyész volt, ennek helyébe ifjabb fia Ödön lépett.
A vajkai Molnár-család különösen Vajka-Szék területén játszott szerepet. László 72-ben főbíró, most nyugalomban van.
A réthei Prikkel-család több vármegyei tisztviselőt adott a vármegyének. Jelenleg Lajos az árvaszék elnöke, fia Dezső szolgabíró.
Zsigárdy Imre 1861-ben főbíró volt; fia Gyula a vármegye-bizottságnak tevékeny tagja és országgyűlési képviselő volt; másik fia Aladár, Pozsony vármegyének tevékeny főorvosa.34. A múlt század elején Galgóczy Antal alispán volt és, bár nagyon tartóztatták, 1810-ben állásáról végleg lemondott, ifj. Antal 1848-49-ben honvéd, s jelenleg igen tekintélyes tagja a megyebizottságnak. Antal nevü fia, megyebizottsági tag, Jenő nevü fia pedig jelenleg szolgabíró.35. Ezekbe a számokba a rendőrkapitányi és kihágási ügyek nincsenek fölvéve.36. Székhelyi Majláth György 1809. márcz. 6-án mint Pozsony vármegye aljegyzője kezdte nyilvános pályáját, 1810-ben főjegyző, 1817-ben első alispán lett, 1822-ben helytartótanácsosnak nevezték ki; ettől kezdődőleg Pozsony vármegye nyilvános ügyeire megszünt közvetetlen befolyást gyakorolni. Hogy minő köztiszteletben állott, arra nézve bizonyságot tesznek az eltávozása alkalmával mondott és a jegyzőkönyvbe szószerint bevett búcsuztató beszédek. Az 1861. év tavaszán bekövetkezett elhalálozása alkalmából, Pozsony vármegye április 22-én tartott űlésében, a vármegye körül szerzett érdemei elismeréséül, emlékét jegyzőkönyve iktatta.
